Szűcs Jenő: A szepesi kamarai levéltár 1567–1813 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 7. Budapest, 1990)

V. A KAMARAI ADMINISZTRÁCIÓ TÖRTÉNETE 1723 -1773

c) A főhatóság kérdése A főhatóság kérdése, amely az előző másfél évszázadban annyi ingadozást mutatott, és a valóságban csak ritkán alakult egyértelműen, szabályozást nyert, és ami a fő: a tényleges helyzet hosszú időre meg is felelt a szabályozásnak. Az adminisztráció nemcsak elvben, hanem ténylegesen is a pozsonyi magyar kamara irányítása és befolyása alá került. Megszűnt az a korábbi állapot, hogy a kassai hatóság elvben is bizonytalan kettős - ti. az udvari és a magyar kamarától való - függés alatt állt, illetve a magyar kamarától való „dependentia" pusztán tartalmatlan, vagy legalábbis alig érvényesíthető formula maradt, és amikor a kamarai, hol adminisztrációs címet (a XVII. században hosszú ideig elegyesen mindkettőt) viselő hivatal nagyfokú önállósággal, az udvari kamara erősödő-gyengülő, de nagymértékben közvetlenül ható befolyása alatt működött (ti. 1567-től 1604-ig, majd részben az 1610-es években is, és 1670 óta). A magyar kamara főhatóságát az uralkodó már 1712-ben elismerte, majd miután ezt az elvet az 1715-i országgyűlés is kimondta, 1720-ban III. Károly a magyar kamara tanácsosainak számát azért emelte kettővel (hatról nyolcra), mert a szepesi adminisztráció alárendelése megnövelte a pozsonyi kamara teendőit. Igaz ugyan, hogy a szepesi adminisztráció 1723-i utasítása mindjárt 1. és 2. artikulusában még mindig bizonyos legális közvetlen befolyást hagy az udvari kamarának. Eszerint az adminisztráció a magyar kamarától függ ugyan, de y/ontos, halasztást nem tűrő" ügyekben (in rébus momentuosis et quae moram non patiuntur) az adminisztráció közvetlenül az udvari kamarához fordulhat rendelkezésért, az irat másolatát viszont egyidejűleg meg kell küldenie a magyar kamarának is. Másrészt az ilyen jellegű ügyekben válaszként leküldött közvetlen, Pozsonyt nem érintő udvari kamarai rendeleteknek az adminisztráció éppúgy tartozik engedelmeskedni, mint a magyar kamara rendeleteinek. Egyébként a hivatali levelezés szabályos útja az, hogy az adminisztráció jelentéseit a magyar kamarának küldi meg (ez pedig, ha szükséges, az ügyet az udvari kamarán keresztül az uralkodóhoz terjeszti fel); ugyancsak a magyar kamara közvetíti a felsőbb rendeleteket, illetve irányítja saját rendeleteivel az adminisztráció munkáját. Ha olyan természetű ügyről van szó, amelyben királyi rendelet (benigna resolutio) szükséges, vagy amely természeténél fogva felsőbb tudomásulvételt igényel - mondja ki a 89. artikulus -, az adminisztrációnak a magyar kamarához kell jelentését és véleményét megküldenie, de „ha a szükség úgy hozza" (si nécessitas ita exigent), egyenesen az udvari kamarához fordulhat. Ezek a tudatosan nyitva hagyott ajtók az első két évtizedben, a negyvenes évek derekáig teret engedtek az udvari kamara bizonyos fokú közvetlen befolyásának. Bár a jelentések zöme a magyar kamarához futott be, és a felsőbb rendeleteket az közvetítette (a legtöbb, a szepesi adminisztrációt érintő királyi vagy udvari kamari rendelet is Pozsonyba érkezett, azok másolatát saját rendelete mellékleteként a magyar kamara küldte meg Kassára; eredeti királyi rendeletet például aránylag ritkán, kivételesen fontos esetben kapott az adminisztráció), a kincstári érdekek szempontjából lényeges és sürgős kérdésekben fennmaradt a közvetlen levelezés