Szűcs Jenő: A szepesi kamarai levéltár 1567–1813 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 7. Budapest, 1990)
IV. A SZEPESI ADMINISZTRÁCIÓ (KAMARA) TÖRTÉNETE 1672-1723
szervezete alatt sorra külön alhivatalok (felügyelőségek, prefekturák) alakultak külön ügyvitellel, egyenként többnyire jelentős számú alsóbb tisztviselőgárdával és segédszemélyzettel. Az országrész határán köröskörül elterülő har m incadhivat alok, a kincstári uradalmak prefekturája (alatta az egyes uradalmak tiszttartóságai), a szőlőfelügyelőség (alatta a kincstári szőlőgazdák), a sóügy prefekturája (alatta a sóhivatalnokok), az élésházak prefektusai és tisztjei, a szomolnoki bányafelügyelőség (alatta a sóvári bányaprefektura), a nagybányai bányászat és pénzverés felügyelősége által foglalkoztatott kamarai tisztviselőgárda létszáma - az alsóbb személyzetet, munkásokat, szolgákat, lovasokat stb. nem számítva - mintegy 250-300 személyre tehető. (A nyolcvanas évek végén a külső tisztviselők fizetése évi 25000 forint körül mozgott!) Ez a széles hálózat lényegében a 80-as évek elejére kiépült, később alapvető változások már nem következtek be a szervezetben, legfeljebb bizonyos módosulások a létszámban. A kinevezéseket a német adminisztrátorok 1672 óta meglehetősen önállóan eszközölték (a magyar kamara beleegyezését, sőt a királyi resolutiót sem kérték ki). 1690 után a kamarai rang elnyerésével a kinevezési és elbocsátási hatáskör - természetesen formailag királyi resolutióhoz kötve - lényegében a kamarai tanácsra szállt, 1711 után viszont a magyar kamara befolyása ismét megnövekedett. A kamarai tisztviselők felett a kamara bírói hatáskört gyakorolt. Az alsóbb kamarai hivatalok közvetlenül a kassai központtal álltak levelezésben, illetőleg a közbeiktatott felügyelő szervek és az alsóbb hivatalok (pl. a kincstári uradalmak prefektusa és az uradalmi provizorok) közt külön levelező viszony állt fenn. A döntés minden ügyben a kassai tanácsülés elé tartozott, amely a fontosabb ügyeket a magyar vagy az udvari kamarához terjesztette fel.
