Szűcs Jenő: A szepesi kamarai levéltár 1567–1813 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 7. Budapest, 1990)

IV. A SZEPESI ADMINISZTRÁCIÓ (KAMARA) TÖRTÉNETE 1672-1723

Egyébként is az országrész igazgatásának szinte minden mozzanatában átfedték egymást a katonai és polgári igazgatás területei, ezért a szepesi kamarai hatóság állandó személyes és írásbeli érintkezésben állt a katonai parancsnokokkal, mindenekelőtt a főgenerálissal. E fejezet elején volt szó a lipóti abszolutizmus körülményei közt megszületett elméletre, amely szerint a Habsburg-ház számára a katonaságnak és a kamarának azt a szerepet kell játszania, mint az emberi testben az „erős kar" és az „őrködő szem". A kamara feladata volt széles tisztviselőhálózatán keresztül állandó figyelemmel tartani az országrész politikai hangulatát, a császárellenes mozgalmakat, a „köznyugalom" megbontására irányuló összeesküvéseket, és az országrész hangulatáról, az erdélyi helyzetről, hadmozdulatokról stb. szerzett értesüléseit azonnal jelentette az udvarnak vagy a főgenerálisnak, hogy a „Felséges ház erős karja" idejében lecsaphasson, és ezzel „megelőzzék a veszélyt". A felsőmagyarországi kamarai hatóság tehát továbbra is a katonasággal (amely ebben a vonatkozásban a fegyveres végrehajtó hatalom szerepét töltötte be) karöltve látta el az országrész „köznyugalmának" (publica tranquillitas) fenntartását. E tevékenysége ezen izzó évtizedekben, a bujdosó-kuruc mozgalom megszületése, megerősödése és többszöri nyílt kirobbanása idején (hetvenes évek első kuruc támadásaitól Thököly szabadságharcán, a hegyaljai felkelésen át Rákócziig) az általános „közrendészeti" kereteken túl kifejezetten politikai jelleget nyert. Ismeretes, hogy 1670-tól éppen a szepesi kamara területe, főként a Felső-Tisza-vidék és a szomszédos partiumi megyék a „rebellió" fő gócai. m) Közigazgatás, városok Szoros értelemben vett közigazgatási ellenőrzést és felügyeletet a szepesi adminisztráció, illetőleg kamara a szabad királyi városok, a hajdúkerület városai, valamint a kamarai uradalmak mezővárosai és falvai felett gyakorolt. A régi, középkori kiváltságokkal rendelkező öt felső-magyarországi város, Kassa, Bártfa, Eperjes, Lőcse, Kisszeben mellé már 1655-ben megkapta a szabad királyi városi rangot Késmárk, majd 1693-ban Debrecen, 1697-ben pedig Nagybánya és Felsőbánya. A hajdúkerület mezővárosai: Böszörmény, Hadház, Nánás, Dorog, Polgár, Szoboszló és Vámospércs. A XVIII. század folyamán kiépült hajdúvárosok belső közigazgatási és bíráskodási autonómiája; az egyes városok élén egy-egy kapitány, hadnagyok, 12 tagú magisztrátus állt, a század végén kialakult a hajdúvárosok egyeteme, universitasa, élén a főkapitánnyal, amely a szepesi kamara főhatósága alatt állt. A jelentősebb kamarai mezővárosok: Szikszó, Szerencs, Tokaj, Ungvár, Munkács, Kalló, Szatmár voltak. A kamara alá tartoztak a bányavárosok: Szomolnok, Gölnic, Rozsnyó, Svedlér, Stosz stb. - A kamarai hatóság és a városok viszonyában éppen az 1670-es évek hoztak jelentős változást. Az előző évszázadban a szepesi kamarai hatóság elsősorban és csaknem kizárólag arra törekedett, hogy a városi adók rendesen befolyjanak, illetőleg a városi kiváltságok ügyeivel foglalkozott. Most viszont