Szűcs Jenő: A szepesi kamarai levéltár 1567–1813 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 7. Budapest, 1990)

IV. A SZEPESI ADMINISZTRÁCIÓ (KAMARA) TÖRTÉNETE 1672-1723

veztek a gazdálkodás jövedelmezőségének. Ilyen téren a kilencvenes években, a századforduló körül, majd még inkább 1711 után tapasztalható komolyabb fellendülés. A hetvenes években az adminisztrátor még azt panaszolja, hogy a fiskális uradalmakból pénzbevételre jóformán nem lehet számítani (a terményjövedelmet egészében a katonai magtárakba szállítják be), a nyolcvanas évek végén átlagban már évi 20000 forint jövedelemmel számolnak, ez 1700 körül időnként 30000 forintra emelkedik, az 1710-es évek végén pedig az évi jövedelem 60000-70000 forint közt mozog. Az uradalmak jövedelméhez jelentős mértékben hozzájárult, hogy a legtöbb bevételt jelentő kisebb királyi haszonvételeket a kamara igyekezett saját kezelésben kiaknázni (másokat bérbe adott), így több uradalomban saját kezelésben levő italmérések, sörházak, mészárszékek, malmok működtek. g) Kincstári szőlőgazdaság Az uradalmi gazdálkodástól elkülönítve kezelték a kincstári szőlőgazdaságot. Az értékes hegyaljai szőlők egész sora ugyancsak konfiskációk útján került kamarai kézbe. A külföldön is igen nagy becsben tartott hegyaljai bor értéke indokolta, hogy már 1670-ben nagy gondot fordítottak a kamarai szőlőművelés megszervezésére, maga a Rottal-féle bizottság adta az első instrukciót az adminisztrációnak a szüretelés mikéntjét illetően. Az elkobzott szőlőbirtokok esetében is, akárcsak az uradalmaknál, a legjobban termő hegyeket vették kincstári kezelésbe, a többieket bérbe adták. A kincstár legértékesebb szőlei a Hegyalján, Tokajon, Tarcalon, Keresztúron, Bényén, Tállyán, Tolcsván, Mádon, Zomborban feküdtek már a hetvenes években (túlnyomórészt konfiskált szőlők), amelyekhez a nyolcvanas években újabbak járultak. Allodiális szőlőbirtokok terültek még el a munkácsi, ungvári, diósgyőri, váradi és szatmári uradalomban. A szatmári béke után, a Rákóczi-féle szőlőbirtokok konfiskációja után a hegyaljai szőlőket tömörítették, nagyobb egységekbe szervezték: ekkor Tokaj, Tar cal, Zombor, Keresztúr, Liszka, Bénye és Újhely központokkal több mint 40 nagy kiterjedésű allodiális szőlőbirtok volt a kincstár kezelésében. A szőlőgazdálkodás az uradalmi gazdálkodáshoz hasonlóan egy közbeiktatott központi hivatalnok, az 1673 óta szereplő bor és szőlőfelügyelő (vinorum et vinearum inspecter) egységes irányítása alatt állt. Segéde és helyettese az alfelügyelő (vice-inspector) volt. Ahogy a központi prefektus az egyes uradalmak provizorait, úgy irányította a szőlőfelügyelő az egyes allodiális szőlők élén álló vinkolákat. (A „vinicola" ez esetben nem „szőlőmunkást" jelent, hanem egy-egy szőlőgazdaság vezetőjét.) Felügyelete alatt nem csupán a hegyaljai szőlők álltak, hanem valamennyi uradalom szőlőgazdasága. A Rákóczi-birtokok borkereskedelmét 1688-1694, 1701-1703 közt az uradalmak élén álló adminisztrátor irányította. A szőlőfelügyelő irányította - a kamarai tanács felsőbb utasításai alapján - a szőlőmunkákat a nyitástól a szüretig, biztosította a szőlőmunkásokat és azok bérét, személyesen felügyelt a szüretre, a must hordókba öntésére, a bor minőségének megőrzésére stb.