Szűcs Jenő: A szepesi kamarai levéltár 1567–1813 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 7. Budapest, 1990)

IV. A SZEPESI ADMINISZTRÁCIÓ (KAMARA) TÖRTÉNETE 1672-1723

együtt (a szatmári béke után mindjárt eladományozott javak nélkül) a következő, részben átszervezett, átcsoportosított uradalmak tartoztak az adminisztráció alá: Munkács, Szentmiklós, Ungvár, Tokaj, Diósgyőr, Várad, Ónod, Nagybánya, Szat­már, Sóvár, Kalló, Szomolnok és a szepesi uradalom. A legnagyobbak (Munkács, Ungvár, Tokaj, Várad) átlagos évi jövedelme 10000 forint körül, a kisebbeké 2­6000 forint közt mozgott. A felszaporodott kincstári uradalmak irányítása már a hetvenes években megkí­vánta egy, a szepesi adminisztrátor alá rendelt, de valamennyi uradalmat mégis bi­zonyos részleges önállósággal, egységesen irányító, közbeiktatott hivatal felállítását. Ez volt a kincstári javak prefekturája, élén az 1674-ben vagy 1675-ben kinevezett Draheim Vilmossal (praefectus bonorum fiscalium). Az állás fontosságát mutatja, hogy fizetése csaknem elérte a tanácsosokét. A praefectus közvetlenül érintkezett az uradalmak élén álló provizorokkal, de a felsőbb irányítást az adminisztráció ta­nácsától kapta, az adminisztráció tehát a praefectuson keresztül gyakorolta az ura­dalmi igazgatást. A prefekturában 1677-től egy számvevő (exactor rationum) dolgozott, az uradal­mi számadásokat ugyanis nem a levéltár, hanem a prefektura vizsgálta meg és ter­jesztette elfogadásra a tanács elé. A hivatal írásbeli munkáját jegyzők (notarii oeconomicae) végezték. A praefectusnak több lovasszolga állt rendelkezésére (Draheim 1682-85-ben Thököly kassai kamarája alatt is tovább szolgált). A prae­fectura a kamarává történt átszervezés: 1690 után is fennmaradt, csupán külön számvevőségét olvasztották be 1695-ben az egységes számvevőhivatalba. A Rákó­czi-szabadságharc leverése után egy ideig szükségtelennek tartották a külön közbe­iktatott hivatalt, de 1717-ben a sokirányú gazdasági feladatok mégis rákényszerítet­ték az adminisztrációt annak megszervezésére. A szám ve vés a központi számvevő­ségnél maradt. Az egyes uradalmak élén udvarbíró (provisor) vagy - a legnagyobbak élén ­felügyelő (inspector) állt; alattuk a hagyományos, az uradalom kiterjedtségétől füg­gő létszámú személyzet (számadó, esetleg külön pénztáros, kulcsár, sáfár, ispánok, erdőkerülők stb.) szolgált. Az uradalmi tisztviselői hálózatot az adminisztráció, majd kamara jelölte ki, és ennek alapján nevezte ki az uralkodó. A praefectus feladata volt (a kamarai tanács állandó irányítása alatt) a provizo­rok munkájának irányítása, személyes ellenőrzése, az uradalmak összeírása, fel­becslése, a majorsági gazdálkodás, s egyáltalán az uradalmak jövedelmezőségének fejlesztése, a gazdasági építkezések, meliorációk eszközlése, a jobbágyság bizonyos fokú védelme az uradalmi tisztviselők túlkapásaival és a katonaság kihágásaival szemben stb., tehát az uradalmak igazgatása és ellenőrzése. Minden fontosabb ura­dalmi ügyben jelentést kellett tenni a kamarai tanácsnak, és a végső döntést az hoz­ta meg. Ha a korábbinál jóval szélesebb alapokon fejlődött is ki az uradalmi gazdálko­dás, sok nehézség és döccenő akadályozta kibontakozását. A 70-80-as évek szinte megszakítatlan hadi állapota, a császári és kuruc seregek dúlásai nem éppen ked-

Next

/
Oldalképek
Tartalom