Varga Endre: Bírósági levéltárak 1526–1869 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 6. Budapest, 1989)

ELSŐ RÉSZ Feudális kori bírósági levéltárak

nemcsak a háborús időknek tudhatjuk be, hanem annak is, hogy nem volt minden évben elegendő számú fellebbezett per, ami a tárnoki szék összehívását indokolttá tette volna. Ezzel kapcsolatban 1643-ban tárnoki széki statútum is született, amely elrendelte, hogy a tárnokmester csak akkor köteles ülésszakot meghirdetni, ha a tárnoki városoktól legalább öt fellebbezést küldenek fel hozzá.

2 A tárnoki városok szaporodásával, a XVIII. század húszas éveitől kezdve — habár minden évben azután sem hívták össze a tárnoki széket — a törvényszakok gyakoribbakká, rendszeresebbekké váltak. Itt meg kell még említenünk, hogy az időnként meghirdetett rendes törvényszakokon kívül a tárnoki szék az országgyűlési ülésszakok alatt is ülésezett. A tárnoki szék működésében hosszabb szünetet idézett elő II. József 1785. december 12-i, „Novus Ordo"-ként emlegetett rendelete. Ez több feudális jellegű jogszolgáltatási szervvel együtt, a tárnoki szék és tárnoki hivatal működését is megszüntette. Ez időszak alatt a városok törvényszékei előtt elsőfokú ítélettel befejezett pereket másodfokon a kir. táblára kellett fellebbezni. A tárnoki szék és a tárnoki hivatal működését 1790-ben visszaállították

3 és az folyamatosan működött a feudális korszak végéig, sőt még a szabadságharc ideje alatt is. Az 1848/49. évi átalakulás első hulláma, a miniszteriális kormányzat kiépülése ugyanis a tárnoki intézmény vonatkozásában még nem hozott gyökeres változást, sőt, a tárnoki hivatal működését a Windischgrátz által megszállt Pesten az 1849. év elején is tovább folytatta, hasonlóan a kir. kúriához, amely szintén nem követte a kormányt Debrecenbe. A felsőbíróságok hazafiatlan magatartása miatt Vukovich Sebő igazságügyminiszter a főváros visszafoglalása után 1849. május 26-án azok feloszlatását és a magyar jogszolgáltatási szervezet lényeges átalakítását javasolta Kossuth kormányzó-elnöknek, aki a tervezetet jóváhagyta. A tárnoki szék és á tárnoki hivatal így megszűnt, hatásköre a kir. tábla helyébe lépő Országos Törvényszékre szállott.

4 A hadiesemények torlódása és a csakhamar beállott kedvezőtlen fordulat miatt az új bírósági szervezet már érdemleges működést nem fejthetett ki. A főváros újból osztrák megszállás, ezzel együtt hadijog alá került, a polgári bíráskodás szünetelt, míg az 1849. november 3-án kelt császári pátens Magyarországot az összbirodalmi jogszolgáltatási szervezetbe vonva, annak részét alkotó, Bécsben centralizált osztrák bírósági szervezetet épített ki, amelyben a tárnoki bíráskodásnak — természetszerűleg — nem lehetett helye. A tárnoki hivatal tehát 1849. május végén megszűnt és azt csak az 1860. október 20-án kelt császári rendelkezés (az ún. „Októberi Diploma") állította vissza. Az uralkodó 1860. november 20-án Mailáth György gróf személyében újból tárnokmestert nevezett ki, aki azonban néhány hónap múlva, 1861 augusztusában lemondott. Utána a tárnoki hivatal ismét szünetelt 1865-ig, amikor Sennyey Pál báró személyében még egyszer tárnokmestert neveztek ki. E két, provizórium-kori tárnokmester feladata azonban csupán az volt, hogy (nádor nemlétében) a visszaállított helytartótanács elnökségét ellássák, bírói működést nem fejtettek ki, minthogy a tárnoki széket az 1861. évi országbírói értekezlet nem állította vissza, a tárnokmesternek tehát a városok feletti régi bírói hatalmát gyakorolnia nem állt módjában. Az Andrássy-kormány kinevezésével (1867. március 14.), a polgári