Varga Endre: Bírósági levéltárak 1526–1869 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 6. Budapest, 1989)

ELSŐ RÉSZ Feudális kori bírósági levéltárak

kapcsolatos fuvarköltségek, a vádlottak iratainak lefoglalására vonatkozó hiva­talos iratok, a perbefogottakat valamilyen formában érintő magánlevelek (Mar­tinovics bécsi szállásadónőjének levele anyagi ügyben, Martinovics katonatiszt­testvérének adott adóslevél) és egyéb kisebb jelentőségű ügy. A IV. köteg tartalma: a Martinovics-mozgalom (úgy látszik összes) résztvevői ellen hozott kir. táblai és hétszemélyes táblai ítéletek szövege (kézírásos füzet), a mozgalom egyes résztvevői ellen a kir. kúrián 1795-ben tavasszal hozott ítéletek kinyomtatott szövegei (több példányban), a vádlevél és az öt fővádlóit elítélésé­nek ítélet-szövegei (ívlapokon, folyamatosan lemásolva). Az V. köteg különböző feljegyzéseket tartalmaz, két palliumba foglalva. Az egyik, „Magyar törvényekből jegyzetek" felirattal: jogi, jogtörténeti címszavak szerint csoportosított törvényszöveg-kijegyzések s hasonló kijegyzések királyi privilégiumokból és 1526 előtti oklevelekből is. Kendelényinek, az iratokat ren­dező levéltárosnak a borítólapon látható megjegyzése szerint a kézirat Hajnóczy munkája. A másik pallium „Opus Brunszvikianum" címmel perjogi feljegyzéseket tartalmaz. Kendelényinek a borítólapon tett megjegyzése szerint a szöveg a XVIII. században élt Brunszvik ítélőmester munkájának a másolata, melyet a Martino­vics-mozgalomban részt vett s kivégzett Őz Pál ügyvéd készített. A másolat Őz „elkobzott iratai közt találtatott". Az öt köteg közül az I. és II. köteg iratai utólag folyószámozást kaptak s e két köteg tartalmához elenchusok is készültek, ezek a köteg elején találhatók. Egy-egy szám alatt azonban gyakran több irat van összevonva, melyeket az elenchus külön nem tüntet fel, ezen körülmény miatt az elenchus a kutatáshoz csak mérsékelt segítséget ad. A III—IV. köteg rendezetlen, irataikon nincs jelzet, ezekhez segéd­let nincs. A Lovassy-perrQ vonatkozó csomó három kötegre tagolódik: Az 1. köteg tartalma legnagyobb részben magának Lovassy Lászlónak perével, kisebb részben a többi vád alá került országgyűlési ifjú (Lovassy Ferenc, Tormássy, Lapsánszky) perével kapcsolatos, végül elég sok irat az ugyanezen időben indult, Wesselényi, Kossuth, Földváry Ferenc kir. táblai bíró, Balogh János barsi követ, Lipovniczky Vilmos megyei főjegyző, Ambro Antal szolgabíró és Benyovszky Péter táblai ügyvéd elleni bűnvádi eljárásokkal függ Össze. Az iratok legnagyobb része a személynöknek a nádorral, az országbíróval, a kir. udvari kancellárral, a királyi ügyek igazgatójával, ezekkel a perekkel kapcsolatban folytatott hivatalos levelezése a Martinovics-pernél előadottakhoz hasonló tartalommal. Az országgyűlési ifjak perére vonatkozó iratok közül kiemeljük a Társalkodás! Egyesület alapszabályait, a vádlottak érdekében tett beadványokat (jurátusok kezesség-felajánlása a vádlottak szabadlábra helyezéséért), a perkivonatokat, végül a kir. ügyigazgatóság Őrzésére bízott felségsértési perek 1805. évi jegyzékét s a hasonló vád címén 1802-ben elítélt Zsarnóczy János és Mikola István kivégzéséről készült egykorú feljegyzést. A 2. köteg Lovassy László perét tartalmazza nagyszámú mellékletekkel. A mel­lékletek : a kir. fiscus vádlevele, Lovassy kihallgatásának jegyzőkönyve, tanúvallo­mások, terhelő bizonyítékok (Lovassy beszédeinek szövege, Lovassy és a Társal-

Next

/
Oldalképek
Tartalom