Varga Endre: Bírósági levéltárak 1526–1869 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 6. Budapest, 1989)

ELSŐ RÉSZ Feudális kori bírósági levéltárak

O 4. INQUISmONES JURATORÜM TABÜLAÉ REGÍAÉ (Táblai jurátusok tanúkihallgatási jegyzőkönyvei) Az állag iratainak legnagyobb részét, a címnek megfelelően, kir. táblai jurátusok által végzett tanúkihallgatások (inquisitiok) jegyzőkönyvei alkotják. Általános szokás ugyanis e korban, hogy a felek a számukra — akár peres ügyeikben, akár más szempontból — fontos körülményeket, cselekményeket oly módon rögzíttetik, hogy kir. táblai jurátusok kiküldését s általuk a megörökítendő tényre vonatkozólag tanúk kihallgatását, majd a vallomásoknak a maguk részére bizonyságlevél alakjában való kiadását kérik. A jurátus kiküldetéséhez a félnek a vallatás során felteendő kérdéseket pontosan meg kellett fogalmaznia, úgy hogy azokból az ügy lényegét, az inquisitio célját a kiküldő ellenőrizhesse. A kérdőpontok (deutri puncta, deutrum) benyújtásával lehetett a kiszálláshoz szükséges bírói parancsot, az ún. vallató parancsot (mandátum compulsorium) és a kiküldetési rendelvényt (litterae exmissionales, exmissio) megszerezni. (A bírói parancsokról általában a Mandata juduciaria O 3 állag leltárában adtunk áttekintést.) A mandátum a kir. kancelláriától vagy a három országos nagybíró vagy a nádori és országbírói ítélőmesterek valamelyikétől volt kérhető, az exmissiót pedig rendszerint a jurátus közvetlen felettese, principálisa állította ki. A principális akadályoztatása esetén az exmissiót a kúriának e kiküldésre jogosult más tagja is (nagybíró, ítélőmester vagy referens assessor) kiadhatta. Az említett okmányok birtokában a jurátus elvégezte a tanúk kihallgatását. A jurátusok tanúvallatási eljárását a rendeletek mind szigorúbban körülírták. A XVIII. század közepéig csak a fél számára kellett tisztázatot készíteniök, a kiküldőnek — jelentésként — rendszerint a fogalmazványokat adták be, ezután a kiküldő számára is készült tisztázott példány. A XVIII. század vége óta pedig a fél számára készült példányt is a kiküldő elé kellett terjeszteni, s csak az ő láttamozása után volt a bizonyságlevél a félnek kiadható. A tanúvallatások tárgya is szűkebbre szorult: az 1798. évi királyi rendelet értelmében úrbéri és más közigazgatási ügyben, valamint bűnperben és egyházi bíróság előtt folyó házassági perben jurátus önállóan nem járhatott el, ennek ellenőrzése végett ezután a kérdőpontokat — kiszállás előtt — láttamoztatnia kellett. Az állagban a jegyzőkönyvek keretszövegének többféle típusa figyelhető meg: ez vagy mint a kiküldetésről szóló jelentés (relatio), vagy mint a fél jogainak kb. 1645—1849 82 csomó, 2 kötet 1—82. Iratok kb. 1645—1785 1790—1849 82 csomó 83—84. Index inquisitionum per jur. Tab. Reg. notarios peractarum. I. köt. A—Z (1—3442), II. köt. A—Z (3443—8971). kb. 1645—1785 [Mutató] 1790—1849 2 kötet