Varga Endre: Bírósági levéltárak 1526–1869 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 6. Budapest, 1989)
ELSŐ RÉSZ Feudális kori bírósági levéltárak
biztosítására kiadott bizonyságlevél (testimoniales), vagy a két forma egybevonásával mint relatorio-testimoniales van megszövegezve. Végül megjegyzendő, hogy a fél a jurátus által végrehajtott tanúkihallgatásról némelykor nem ilyen igazolást, hanem a jurátusi jelentés alapján országos nagybíró vagy pecséttel rendelkező ítélőmester által kiállított ünnepélyes formájú bizonyságlevelet kért és kapott. Az N állag legnagyobb részét kitevő és annak nevet adó inquisitiós iratok között a jurátusi jelentések, illetőleg testimonialisok mindhárom említett formája (régebben fogalmazványok, később tisztázatokként) tömegesen megtalálható. Az eltérő szövegezési módnak nincs jelentősége: az állagba került példányok mind a kiküldőkhöz benyújtott jelentések. Sok jelentéshez hozzá van csatolva a deutrum és az exmissio (a kettő sokszor egy lapra írva) s néha, elég ritkán, a vallató parancs is. A vallató parancsok nagyobb részét, Mandata compulsoria címen külön irategységbe gyűjtötték. A jegyzőkönyvek mellékletei között ezen kívül tanúk írásban tett vallomásai s az ezekkel kapcsolatban az inquirens jurátushoz intézett leveleik szintén megtalálhatók (hivatali esküt tett vagy előkelő társadalmi állású személyek a szóbeli vallomás helyett az írásbelit választhatták). Vannak továbbá az inquisitiós .iátok beterjesztéséhez egyes jurátusok által készített kísérő iratok s néhány ünnepélyes formájú nagybírói és ítélőmesteri bizonvságlevél fogalmazata is fennmaradt. Az állag anyagának többi — sokkal kisebb — részét a kiküldött jurátusok által eszközölt egyéb jogi aktusok, mint bírói megintés (admonitio pl. zálog visszabocsátására), letiltás (inhibitio pl. birtokrész eladása ellen), felmondás (edictio pl. kölcsön felmondása), szemle (oculata pl. okozott kár megállapítása) hasonló iratai alkotják: exmissiók, jelentések, illetőleg bizonyságlevelek, a megintés tárgyára vonatkozó bizonyítékok (pl. szerződés, nyugta, záloglevél), a megintett fél válasznyilatkozata. Az említetteken kívül az állagban szórványosan még egyéb különféle iratok is találhatók, pl. ítélŐmesterek által bírói ítélet végrehajtásáról vagy általuk végzett szemléről, határjárásról kiállított testimonialisok. Végül az állag legrégibb, XVII. századi iratai közé egyházi hiteles helyek és vármegyei szervek által nagybírói parancsra eszközölt tanúkihallgatások és más, a fentiekhez hasonló cselekmények (bizonyára jelentésként beküldött) dokumentumai is be vannak sorolva. Az állag korban a XVII. század közepéig megy vissza. E század második feléből s a XVIII. század legelejéről aránylag kevés irat maradt fenn, az 1710-es évektől kezdve az anyag tömeges, s időben előrehaladva egyre gyarapodik. Minthogy azonban az iratok folyószámozása az időrendre nincs tekintettel s minthogy azokhoz névmutatón kívül más segédkönyv nem áll rendelkezésre, egy-egy év anyagának mennyisége s a legrégibb darabok kelte csak az iratokat időrendben is feltüntető kartoték (tematikai feltárás) elkészítése útján volna pontosan megállapítható. Az 1786—1790. évi iratok hiányát II. József jogszolgáltatási rendszere magyarázza: kir. táblai jegyzők ekkor nem voltak, minthogy a császár a joggyakornokokat alsóbb bíróságokhoz osztotta be. Az állag évköre az 1849. évvel zárul. Az állag iratai a legkülönfélébb tárgyakra vonatkoznak. A legnagyobb számban fordulnak elő a XVIII. században birtokjogi vonatkozású ügyek és hatalmaskodások, a XVIII. század végétől, s a XIX. században a különböző pénzügyletek. A tár-
