Varga Endre: Bírósági levéltárak 1526–1869 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 6. Budapest, 1989)
ELSŐ RÉSZ Feudális kori bírósági levéltárak
gyalt állagban a delegált bíróságok (judicium delegatum) és delegált bizottságok (commissio delegata) működéséből származó iratokat vontak össze s közéjük, bizonyára az említett gyakorlat folytán, néhány valóban compromissionalis pert is besoroltak. Egyes delegált perekben megállapítható, hogy az ügyben előbb delegált bizottság járt el, néha ennek az iratai is a periratokhoz vannak csatolva. Egyébként a delegált bizottsági iratok az állag külön tételét képezik. Bíróság vagy bizottság delegálása a két évszázadot átfogó iratanyagban többféle okra vezethető vissza, melyek a bírósági szervezet és perjog egykorú változásaival állnak összefüggésben. A jogszolgáltatás 1724. évi reformja előtt a kúria működése nemcsak rendszertelen és szaggatott volt, ténylegesen gyakorolt hatásköre is összeszűkült. Az alsó, megyei fórumok vagy a protonotáriusok ítélkezésével meg nem elégedő felek közvetlenül az uralkodóhoz vagy az országgyűléshez fordultak, hogy peres ügyük eldöntésére bíróságot delegáljon, vagy ha ügyük a kúria elé kerülhetett, legalább az ügy kivizsgálására és tárgyaláshoz előkészítésére — az eljárás gyorsítása érdekében — bizottságot delegáljon. Amikor pedig 1724-től kezdve a kúria ülésezése folyamatosabbá vált s a hatáskörébe tartozó ügyeket minden törvényszakban felvehette, a perek lassú folyamata és a végleges elintézést elhúzó sokféle perorvoslati lehetőség indította a feleket arra, hogy a rendes peres eljárás helyett gyorsabb lefolyást biztosító feltételekben megegyezve (pl. az alaki kifogásolásról lemondva), e feltételek szerint eljáró bíróság kiküldését kérjék. További okot szolgáltatott a delegálásra ha tisztázatlannak látszott, hogy az ügy milyen bíróság hatáskörébe tartozik, vagy nem volt olyan bíróság, mely az ügyben eljárhatott és ezek az esetek már nem csak (mint a fentebb elmondott okok) a polgári pereknél, hanem büntető ügyekben is indokolttá tették a delegálást. Büntető pernek az alsó municipiális szervektől fellebbvitelét 1786-ig törvények és a jogszokás erősen korlátozták, elsőfokon pedig a kir. tábla később is csak néhány különleges ügyben járt el. Ha tehát a bűnügy nem ilyen meghatározott természetű volt, vagy azt az uralkodó nem akarta rendi jellegű pl. megyei ítélkezés alá bocsátani, ekkor szintén bíróságot, illetőleg vizsgálóbizottságot delegált. Felső helyről delegált bizottságok kiküldésére került sor továbbá akkor is, ha egy büntető ügyben szereplő vádlottak a feudális jognak megfelelően több különböző bíróság (nemesek a vármegye, polgárok a város, táblai jurátusok közvetlenül a kúria) hatásköre alá tartoztak. Ilyen esetekben az ügy kivizsgálását az illetékes hatóságok tagjaiból összeállított delegált bizottságok végezték el, s néha maga a per is hasonló összetételű delegált bíróság elé került. Egyébként az ügyet a vizsgálat után egy-egy vádlottat érintő részekre bontották, melyek alapján a vádlottak felett a saját competens fórumuk ítélkezett. Az állag irataiban szereplő delegált bíróságok és bizottságok többnyire teljesen kúriai bírótársakból — a hétszemélyes és a kir. tábla tagjaiból — vagy csak részben ilyenekből vannak összeállítva. Az elnök rendszerint maga a personális, más esetekben a rangidős bírósági személy (hétszemélyes táblai bíró, alnádor). A tagok maguk is ítélŐmesterek (protonotáriusok), hétszemélyes és kir. táblai bírák, és részben a kúrián kívül álló egyének, mint kamarai tanácsos, vármegyei alispán, káptalani jegyző, városi szenátor, különböző rangú katona. Néha mind
