Varga Endre: Bírósági levéltárak 1526–1869 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 6. Budapest, 1989)

ELSŐ RÉSZ Feudális kori bírósági levéltárak

könnyebbség az őrzés számára sem, mert az általa sorszámozott iratok egy része utóbb más állagba került, tehát a hiányzó sorszámú irat nem biztosan kallódott el, hanem esetleg megvan, de más állagban. Méltán minősítette tehát Varga Endre számos állag ismertetésénél Kendelényi rendezését szakszerűtlennek, amely sok kárt okozott. A kúriai levéltárban nyert elhelyezést a hétszemélyes tábla mellé kapcsolódó új intézmény a Tabula Provinciális iratanyaga is. A centralizált államszervezet kiépítésére törekvő II. József a közigazgatási, majd a bírósági reform bevezetésén kívül, illetőleg az utóbbival összefüggésben arról is gondoskodni kívánt, hogy a feudális termelési viszonyokat szétfeszítő polgári fejlődés útját — amelynek elemei ekkor már kibontakozóban voltak — tovább egyengesse. Ez a törekvés összhangban állt a császár reformtörekvéseivel s azt a kényszerűség is diktálta. A fokozódó árutermelés szükségletei, a tőkeképződés előrehaladása, az osztrák tőke érdeklődése ugyanis hazánkban is egyre időszerűbbé tették olyan jogintézmények létesítését, amelyek egyrészt a birtokosok hitelképességének növelését, másrészt a hitelezők jogbiztosításának fokozását szolgálják oly módon, hogy kiküszöbölik azokat a károsodásokat, amelyeket a birtokosok ugyanazon ingatlannak ismételt megterhelésével, elzálogosításával a hitelezőknek gyakran okoztak. Ezeket a célokat II. József a magyar nemesi ingatlanok központi, közhitelű nyilvántartására hivatott, a hétszemélyes tábla mellé kapcsolódó új intézmény, a Tabula Provinciális létesítésével kívánta elérni. A szervezés a császár rendeletére már 1785-ben megindult, de e központi intézmény felállítására egyéb kísérletezés után (5 kerületi provinciális tábla létrehozásának terve) csak 1788-ban kerülhetett sor, majd II. József rendszerének bukása folytán, 1790 április végével működése megszűnt. E kérészéletű intézmény azonban e rövid idő alatt is hasznos tevékenységet fejtett ki. Az ország területén levő birtokokról az alsóbb hatóságoktól jelentést kért és gyűjtött be, majd ezek alapján helynév- és birtokmutatókat állított össze (O 68). Az országos földbirtoknyilvántartás céljait szolgálta volna a II. József által felállítani tervezett birtokjogi (hiteleshelyi) levéltár is. E központi hiteleshelyi levéltár nem jött létre, csupán a helyiségét rendeztette be s a vezetőjét — aki egyben a Tabula Provinciális igazgatója — nevezte ki a császár. A megszüntetett egyházi hiteleshelyek levéltárainak s a megyei levéltárak hiteleshelyi jellegű és peres (úgynevezett judicialis) iratainak összegyűjtése nem járt sikerrel, eredményesnek csak azok a rendelkezések bizonyultak, melyeket a császár ezen iratok rendezésére, lajstromozására s elenchusaik és mutatóik másolatának elkészítésére kiadott. Ez a munka a hétszemélyes tábla utasításainak megfelelően oly mértékben haladt előre, hogy 1789-ig mind a 10 káptalani s 7 konventi hiteleshelyi levéltárnak, továbbá 16 megye judicialis (jórészt szintén birtokjogi) iratainak lajstromai és mutatói be is érkeztek a hétszemélyes táblához. E könyvek részben a Tabula Provinciális, főleg azonban a melléje rendelt birtokjogi levéltár céljára és használatára készültek, amely levéltárban a hiteleshelyi iratoknak maguknak is elhelyezést