Varga Endre: Bírósági levéltárak 1526–1869 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 6. Budapest, 1989)

ELSŐ RÉSZ Feudális kori bírósági levéltárak

A KERÜLETI TÁBLÁK LEVÉLTÁRAI TÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉS A másfél évszázados török uralom megszűnése, majd a Rákóczi-szabadságharc tragikus bukása után a háborúk korszaka egy időre lezárult és egy viszonylag békés időszak következett. Ebben a történelmi helyzetben a Habsburg-elnyomás addigi kíméletlen módszerei is enyhültek, és megindulhatott az ország közigazgatásának és jogszolgáltatásának gyökeres átszervezése. A reform különösen a jogszolgáltatásban vált sürgetővé, mivel az elavult bírósági szervezet és perjog már nem volt képes kielégíteni a gazdasági-társadalmi fejlődéssel járó fokozott követelményeket és a területileg jelentősen megnagyobbodott ország igényeit. A feudális uralkodóosztály tagjainak magánjogi pereiben a vármegyénél magasabb szinten elsősorban az ítélőmesterek (protonotáriusok) bíráskodtak, mivel a kir. kúriát 1724 előtt csak alkalmilag, ún. octavalis ülésszakokra hívták össze és akkor is legtöbbször csak szűkített hatáskörrel, és korlátozott területi illetékességgel járt el. A protonotáriális bíráskodás hosszadalmas ügyintézése, megvesztegethetősége és egyéb fogyatékosságai (vándorlás, jogilag képzetlen és részrehajló bírótársak bevonása az ítélkezésbe stb.) miatt már nem felelhetett meg a jogszolgáltatás követelményeinek, és így napirendre került annak végleges megszüntetése. A négy protonotárius (ugyanis a nádornak egy, az országbírónak szintén egy és a személynöknek két ítélőmestere volt) vándorbíróságát az 1723. évi bírósági reform keretében törölték el, és az ez évi 31. törvénycikk elrendelte az ezek helyébe lépő négy új királyi bíróság: a kerületi táblák felállítását. Ez volt a bírósági reform egyik legjelentősebb intézkedése. Az idézett törvénycikk a négy kerületi tábla területi illetékességét az ország négy nagy tájegységére (Dunán-innen, Dunántúl, Tiszán-innen, Tiszántúl) határozta meg, és székhelyüket is ennek megfelelően jelölte ki Nagyszombatban, Kőszegen, Eperjesen és Nagyváradon. A kerületi táblák — a törvénycikk rendelkezéseinek megfelelően — 1724-ben megkezdték működésüket. (NB. itt kell megemlítenünk, hogy a négy magyar kerületi tábla felállítása után csakhamar Horvát-Szlavónországban is létesült egy kerületi tábla, Zágráb székhellyel. Ennek tárgyalására azonban, mivel iratanyaga nincs az Országos Levéltár őrizetében, nem térünk ki.) A törvény a kerületi táblák bírói személyzetét öt főben állapította meg (1 elnök és 4 ülnök). A bírák mellett még egy esküdt jegyző (juratus nótárius), négy esküdt (juratus) és egy szegények ügyvédje (pauperum advocatus) alkalmazására került sor. A törvény szerint a négy esküdt közül egy — mint kiadó (expeditor) — rendes