Varga Endre: Bírósági levéltárak 1526–1869 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 6. Budapest, 1989)
ELSŐ RÉSZ Feudális kori bírósági levéltárak
latot 1862-től teljesített, és az 1885. április 24-én bekövetkezett haláláig a kúriai levéltárban dolgozott. Hamarosan a levéltár vezetője lett, majd a kúriai levéltárnak 1878-ban a pesti Károlyi-Trattner házból az Országos Levéltárba való beszállítása után, 22 mint országos allevéltárnok, az Országos Levéltár kúriai osztályának vezetőjeként működött. Rá hárult az a súlyos feladat, hogy a kúria levéltárát rendezze és selejtezze. Selejtezési munkáját 1882-ben a történész és forráskiadó Nagy Imre kúriai bíró elnöklete alatt Kossalkó János kúriai bíróból és Gyárfás István táblabíróból álló bizottság ellenőrizte, de erre a munkára mindössze néhány napot fordított és a tanúkihallgatási jegyzőkönyvek meghagyása ügyében való kisebb vita után Kendelényi nézetét elfogadta. 23 Kendelényi a rendezési munkájáért miniszterelnöki elismerést kapott és a halála után megjelent nekrológok hangsúlyozták, hogy a kúriai levéltárat példás rendben hagyta. 24 Kendelényi valóban gondosan dolgozott, részletes jegyzéket készített arról, hogy a kúriai iratokból mit tart kiselejtezendőnek, álláspontját meglehetős részletességgel indokolta is. Ebből a szempontból talán érdemes megemlíteni azt a feljegyzését, amit a „post advocatos" állag selejtezéséről készített. Kifejtette, hogy ha egy ügyvéd Pesten meghalt, a kúriai levéltár igazgatója köteles volt lakására kimenni, az iratai közül kiválogatni az általa képviselt felek iratait, és ezeket a kúriai levéltárba beszállítani. Ami ebből a peres felek neve szerint csomagolva volt, azt a kúriai levéltár kezelésbe vette, a vegyes anyagot átnézte, amit érdemi iratnak tartott, levéltári kezelésbe vette, a többit „inutilia" jelzettel csomagba kötötték. Ezeket a használhatatlannak minősített iratokat Kendelényi újra átnézte, megállapította, hogy azok többé semmiféle konkrét jogi kérdésben fel nem használhatók, kiemelte belőlük a családfák egy példányát, a többit kiselejtezésre javasolta. 25 Az iratok selejtezése több részletben történt. Az igazságügyminiszter már 1876-ban elrendelte a selejtezést. Az ekkor kiselejtezett iratanyag 142 csomó lajstromozott és 108 csomó lajstromozatlan iratot tett ki, valamint perkivonatokat, amikből több példány volt. A válóperekből az 1830 előttieket átválogatta és csak az általa lényegesnek találtakat őrizte meg, az 1830 utániakat, amelyeknek még konkrét jogi következményei lehetnek, teljes egészükben meghagyta. 26 Az iratselejtezésnél tehát főleg a konkrét jogi szempontokat, az iratoknak a jövőben felmerülő jogviták eldöntése szempontjából való használhatóságát tartotta szem előtt. Ennek következtében azonban selejtezésének egész sorozatok áldozatául estek, melyeket ma a történeti kutatás szempontjából fontosnak tartanánk. Az iratrendezésnél még egyszerűbben járt el. A régi állagokban, amelyeknek egy része folyószámozva volt, egyszerűen folytatta a folyószámozást, nagyon sokszor az időrendre való tekintet nélkül. így az általa rendezett iratokból nagyon nehéz kikutatni a kúriának egy meghatározott időben folytatott joggyakorlata elveit, mert a legkülönbözőbb korú iratok kerültek egymás mellé. Természetesen a levéltárnak több száz csomóra terjedő, eredeti állagukból kiesett és oda vissza nem helyezhető vegyes anyaga (miscellanea) is volt, ezek egy részéből új mesterséges állagokat alakított, de ezeket nem mindig sorszámozta és indexelte. Ha az állagok nagyon kicsinyek voltak, akkor több állagot összevont új mesterséges állagba. Az általa végzett folyószámozás a kutatást tehát nem könnyíti, de nem mindig
