Varga Endre: Bírósági levéltárak 1526–1869 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 6. Budapest, 1989)

ELSŐ RÉSZ Feudális kori bírósági levéltárak

és külön a jurátusokhoz intézett tanúvallató parancsleveleket (mandata compulsoria O 6 állag). Ez utóbbiak jelentékeny része azonban nem ebbe a sorozatba került, hanem a jurátusoknak a tanúkihallgatásról szóló jelentéseihez csatolták (inquisitiones juratorum O 4 állag). így igen sok kisebb-nagyobb külön állag keletkezett és ezeknek száma állandóan nőtt. Pl. 1791 óta tárgyalt fellebbezési bíróságként házassági pereket a kir. tábla, de ezeknek iratait 1820-ig a többi fellebbezett per iratai közé sorolták be és csak 1821-ben létesítettek a házassági perek számára külön állagot (O 33). A legnagyobb hiba azonban az volt, hogy a kúriához beérkezett iratok iktatása és ezzel szám- és aktaszerű kezelése elől a kúria konokul elzárkózott. II. József bevezette ugyan az iktatásos iratkezelést, de ez csak az Archívum Josephinum anyagában érvényesült, halála után tüstént visszatértek a régi rendszerre, csupán az 1845-ben felállított váltófeltörvényszék iktatta rendszeresen az iratait, és kezelte azokat az iktatókönyv alapján. A többi iratot egészen 1849-ig elintézése után csak iratfajták szerinti állagokba csoportosították és az állagon belül egyszerűen egymásra rakták. A Decisiones Curiales (O 39 állag) gyűjtésének 1759-ben való megkezdése arra mutat, hogy ekkor nagyobb arányú levéltárfejlesztési és rendezési munkák indultak meg, de ezek konkrét eredménye nem nagyon mérhető le. Átfogó rendezés a régi iratokban is csak II. József rendeletére indult meg. Ekkor az iratfajokat kútfői csoportokba sorolták. A kútfők jelzetét az iratokra is rávezették, és a legtöbb kútfő iratait végigfutó számokkal sorszámozták, valamint legalább a felperes, illetve elsőrendű vádlott esetleg a perben előforduló birtokok neve szerint mutatózták. Persze a korábbi rendezetlen állapotban az állagok is sokszor összekeveredtek, de a rendezés során a téves állagba helyezett iratot a rosszul megválasztott állagba besorszámozták és ott hagyták. Nem volt hibátlan az állagon belül rendezetlenül elfekvő iratok sorbarakása sem. Legtöbbször megelégedtek az iratoknak a felperes neve szerinti betűrendbe rakásával, az időrendre való minden tekintet nélkül, és így is sorszámozták az iratokat. Sokszor a betűn belüli sorrend esetleges maradt, máskor a betűn belül évrendbe kerültek az iratok. Az iratrendezést ebben a rendszerben folytatták II. József halála után is, és így rendezték az újonnan alakított új meg új állagokat is. Sok állagnál nem betűrendben, hanem évrendben kerültek folyószámozásra az iratok. Volt olyan állag is, melynek iratai részben betűrendbe, részben évrendbe kerültek. Sok jelentékeny állagot azonban a kúria 1849 előtti működése során egyáltalában nem rendeztek, nem folyószámoztak, még mutatót sem készítettek hozzá. Ebben a részben rendezett, részben teljesen kaotikus állapotban maradt a kúria levéltára a neoabszolutizmus idején és volt az 1861. évi visszaállításkor is, amikor működő, főleg a gyakorlat igényeinek kiszolgálására alkalmas állapotba kellett hozni. 1862-ben került a levéltárba az akkor még 49 éves Kendelényi Ferenc, aki ügyvédi képesítést szerzett ugyan, de inkább közigazgatási hatóságoknál szolgált, 4 évig a kir. kamaránál, 11 évig a magyar udvari kancelláriánál volt fogalmazó, 1848—49-ben pedig az igazságügyminisztériumban titkár, majd segédtanácsos. A neoabszolutizmus idején közszolgálatot nem vállalt, de 1860—61-ben megint Bécsben a magyar kancellárián működött titkárként.

21 Bírósági, levéltári szolgá-