Varga Endre: Bírósági levéltárak 1526–1869 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 6. Budapest, 1989)

ELSŐ RÉSZ Feudális kori bírósági levéltárak

újbóli betöltésével egyidejűleg a tárnoki hivatal is megkezdte működését, és ott visszatért az a korábbi kezelési mód, hogy az egyes tárnokmesterek működése alatt képződött anyagot egymástól elválasztva, tárnokmesterenként külön helyezték el. Mivel a „Novus Ordo" felszámolása után a tárnoki hivatal működése csak az 1790. év legvégén indult meg és az ügyek 1791-ben fejeződtek be, így aktáik az utóbbi év iratai közé kerültek. Az állag anyaga tehát csak az 1791. évvel kezdődik és a záróév 1795, amikor Végh Péter a tárnokmesterségtől megvált és ország­bíróvá lépett elő. a) Az „Acta" sorozat a tárnoki hivatal működése során létrejött perekkel kap­csolatos és ügyviteli iratokat (nagyrészt hivatali levelezés- jellegű iratokat) tartal­mazza Végh Péter tárnokmester idejéből. A tárnoki hivatal és a tárnoki szék műkö­dése szorosan egybekapcsolódott. Az iratokból ugyanis az állapítható meg, hogy az ügyviteli jellegű levelezést a tárnoki szék részére is a tárnoki hivatal bonyolította le. Az anyag egy része így nem magára a tárnoki hivatalra, hanem inkább a tárnoki székre vonatkozik. — A sorozat 4 kútfőre („Fasc") tagolódik. Fasc. I. Mandata: Tárnoki parancsok fogalmazványai és a parancsok kibocsátásával kapcsolatos iratok: peres felek parancs kibocsátására irányuló kérelmei, illetőleg városoktól ilyen ügyekben beérkezett felvilágosítások („informatio") stb. A parancsok nagy része mandátum transmissionale: peres fél részére kiadott, városi hatósághoz intézett, fellebbezett per felterjesztését elrendelő parancs. (A tárnoki parancsokra nézve ld. az Acta tavernicalia a) sorozatának P. fascikulusával kapcsolatban a lel­tárban elmondottakat.) Fasc. II. Acta circa celebrationem Sedis Tavernicalis occurrentia. Városokhoz intézett meghívók a tárnoki szék következő ülésszakára, az ülés­szakra kiküldött városi delegátusok (ülnökök) megbízólevelei, városoknak dele­gátus kiküldése alóli mentesítést kérő felterjesztései stb. Fasc. III. Acta circa negotia processualia per Sédem Tavernicalem revidenda vei revisa occurrentia. Általában a tárnoki szék működésére, részben egyes peres ügyekre vonatkozó iratok. Az anyag nagy része a II. József-féle „Novus Ordo" felszámolásával s a tár­noki szék működésének újra kezdésével kapcsolatos. Amint a bevezetésben is emlí­tettük, a Novus Ordo értelmében az elsőfokú (városi) törvényszéktől a pereket a kir. táblára kellett fellebbezni. Ezek közül az ott befejezetlenül maradt és így a tárnoki szék visszaállításával az 1791. évi 45. tc. értelmében visszaküldött perek­kel kapcsolatos levelezés a tárnoki szék és a városok között: ilyen perek jegyzéké­nek megküldése azzal az utasítással, hogy az időközben esetleg a felek békés meg­egyezésével bevégződött pereket a város jelentse; a városok válasz-jelentései, ilyen perek elküldése a városoknak; a régi tárnoki széki hatáskörnek megfelelően a 60 forint értéken aluli perek visszaküldése a városoknak stb. Az 1791. évi 44. és a 45. tc. további rendelkezéseinek végrehajtásával kapcsolatos levelezés. A 44. tc. értelmében ugyanis a „Novus Ordo" alatt indult, és az elsőfokú városi törvényszék előtt még be nem fejezett perek egyszerűen törlendők és az iratok a feleknek visz­szaadandók. A 45. tc. idevágó rendelkezései értelmében az elsőfokon már elinté-

Next

/
Oldalképek
Tartalom