Varga Endre: Bírósági levéltárak 1526–1869 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 6. Budapest, 1989)

ELSŐ RÉSZ Feudális kori bírósági levéltárak

teljes szövegükben. A tárnoki parancsokon kívül a kötetek kisebb számban egyéb iratok szövegét is tartalmazzák: az uralkodó által a tárnokmesterhez intézett hasonló parancsokat és egyéb leiratokat, ezekre adott válaszokat s a tárnokmes­terhez intézett városi felterjesztéseket. Mindezek számaránya azonban az elobbiek­hez úgy viszonylik, hogy a könyvsorozat a tárnoki parancsok leveleskönyvének is nevezhető. (A tárnoki parancsok tartalmára nézve Id. az a) sorozatnál elmondot­takat.) A bejegyzések általában napi dátumok szerint következnek egymás után, ezen kívül az utolsó két kötetben (Csáky és Nitzky tárnokmesterek leveleskönyvei az 1782—1785. évekből) a bejegyzések kötetenként végigfutó folyószámokat is visel­nek. Az I. kötethez semmiféle segédeszköz nincs, az tehát csak a szöveg végignézésé­vel használható, a II—VIII. kötetek végén a kötet tartalmát oldalanként feltüntető elenchus, a IX—X. kötetek végén a szövegben szereplő nevekről készült rendes névmutató található. Kikérés esetén a kérőlapon a következőket kell feltüntetni: az állag törzsszáma és neve, azonkívül az a) sorozatnál: a sorozat megjelölése, a „Fasc." betűje, kisebb „Fasc." száma, az irat értelemszerű közelebbi megjelölése (ld. a sorozat leírását). a b) sorozatnál: a sorozat megjelölése és a folyószám, a c) sorozatnál: a sorozat megjelölése és a folyószám, (év), továbbá az irat közelebbi megjelölése, a d) sorozatnál: „Vegyes" megjelölés, év, a kir. táblai iktatószám, az e) és f) kötetsorozatnál: a kötet címe és száma, ill. éve (évköre). Az állag az 1790. évi 24. tc. alapján visszaállított tárnoki hivatal és tárnoki szék iratanyagát tartalmazza a visszaállítás utáni első évekből, Végh Péter tárnok­mester működésének idejéből. Az ekkor visszaállított tárnokmesteri tisztség O 94. ACTA TAVERNICI PETRI VÉGH (Végh Péter tárnokmester iratai) 1791—1795 16 csomó, 2 kötet 1—4. „Acta" a tárnoki hivatal iratai 1791—1795 4 csomó 5—16. „Extractus" A tárnoki szék iratai 1791—1795 12 csomó 17. „Protocollum Officii Tavernicalis unacum... indice... Petii Végh..." [lajstromkönyv és 1791—1795 1 kötet mutató a tárhoki hivatal irataihoz] 18. „Index Extractuum Causarum" 1791—1795 1 kötet [mutató a tárnoki szék irataihoz]

Next

/
Oldalképek
Tartalom