Varga Endre: Bírósági levéltárak 1526–1869 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 6. Budapest, 1989)

ELSŐ RÉSZ Feudális kori bírósági levéltárak

lefolyt per teljes szövegét az összes mellékletekkel (leltárakkal, számadásokkal, tanúkihallgatási jegyzőkönyvekkel, üzleti könyvkivonatokkal stb.), végül a város hitelesítési záradékát és pecsétjét. A perkivonatok — mint szokásos címük (Species facti) mutatja — az elsőfokú eljárás lényegének összefoglalását tartalmazzák be­zárólag a városi törvényszék befejező (definitiva) ítéletéig, ami után még — leg­végül — felek által becsatolt perbeli mellékletek felsorolása következik. Ily módon tehát sem a perkiadmányok, sem a perkivonatok általában nem tartalmazzák a tárnoki szék ítéletének szövegét. így ezt rendszerint vagy a táraoki szék ülés­jegyzőkönyveibol, vagy ez állag harmadik, „Prot. m." jelzésű sorozatának anya­gából kell kikeresni. Csak elvétve, igen kis számban fordulnak elő olyan városi per­kiadmányfüzetek, amelyeknek elején és végén maradt tiszta lapjait utólagos rá­jegyzésekkel tárnokszéki perkiadmány-fogalmazvánnyá alakították át. Ezekbe tehát így utólag a tárnoki szék ítéletének szövegét is bevezették. Olyan városi perkiadmányfüzetek is találhatók, amelyekbe be van téve a tárnoki szék ítélet­levelének fogalmazványa, illetőleg a városi törvényszékhez visszaküldött pert kísérő tárnoki leirat (litterae sententionales remissionales) fogalmazványa, ami az ítélet szövegét magától értetődően szintén tartalmazza. A fenti iratokban foglalt perek tárgya és történeti szempontból való felhasznál­hatósága ugyanolyan, ahogy az a tárnoki szék hatáskörével kapcsolatban a beve­zetésben ismertetésre került. Az iratok folyószáma az időrendet nem követi, a folyószámozást tehát nem előzte meg a sorozat anyagának kronologikus (vagy bármilyen más szempontú) rendezése. Az iratok egy részén csak a folyószám található, nagyobb részükre azonban (a folyószám előtt) a régi tárnoki anyagnak Novus Ordo alatt a kúriai levéltárban adott „16" sorszámot is rávezették; a perkivonatokban mindig fel van tüntetve a „16" szám. E sorozat anyagához az Acta tavernicalia általános repertóriuma (74. raksz.) szolgál mutatóul, mégpedig annak „Index Actorum Tavernicalium Sub Numeris" megjelölésű része, amelyben mind a felperesek, mind az alperesek neve betűrend­ben megtalálható. A névmutató közvetlenül megadja azt a folyószámot, amely alatt az irat fekszik. A sorozatnak tárgy- és helynévmutatója nincs. Az anyagot háborús kár érte, több szám, pl. a 76—92 számok hiányoznak, ez — az iratok terjedelmét tekintetbe véve — kb. egy csomónak felel meg. Végül itt is meg kell jegyezni, hogy az e sorozatba foglalt perkivonatokon kívül ugyanilyen perkivonatok az említett "Prot. m." megjelölésű sorozatban is nagy számban találhatók, vagyis a 1785 előtti korszak perkivonatai két sorozatra szakadtak szét. c) A „Prot. m." sorozat megjelölése a Protocolli minutae, illetve „Protocolla manualia" (jegyzőkönyv-fogalmazvány) kifejezésből ered, minthogy e sorozat alapját a tárnoki szék ülésjegyzőkönyveinek fogalmazványai alkotják. Az anyag évenként tagolódik s ezen belül foglalnak helyet az illető évi ülésszak jegyzőköny­vének fogalmazványai, az ülésszakon hozott ítéletek sorjegyzéke, az ítéletek fogal­mazványai (külön lapokon), a tárgyalt perekkel kapcsolatos beadványok, végül az ülésszakon tárgyalt perek szokásos formájú kivonatai (extractus).

Next

/
Oldalképek
Tartalom