Varga Endre: Bírósági levéltárak 1526–1869 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 6. Budapest, 1989)
ELSŐ RÉSZ Feudális kori bírósági levéltárak
hitelügyletek, szerződés feltételeinek meg nem tartása, fizetésképtelenség, csődperek, váltóperek stb. A tárnoki székre fellebbezett perek között előfordulnak még gyám elszámoltatására irányuló (causa ad dandas tutorales rationes), ingóságok bérbeadásával vagy visszaszolgáltatásával kapcsolatos perek stb., továbbá a feudális jog értelmében akkor a polgári perekhez számított úgynevezett kisebb hatalmaskodási (causa violentialis), becsületsértési (causa dehonestatoria) és károkozási (causa damnificationis) ügyek is. A tárnoki szék hatásköre jelentősen bővült azzal, hogy — II. József 1784. április 24-i rendelkezése szerint az 1784—1785. években átmenetileg — a bányapereket is ide fellebbezték. Mint említettük, a Novus Ordo korában a tárnoki szék működése szünetelt, 1790-ben történt visszaállítása után viszont a bányapereket már nem ide fellebbezték, hanem — 1786-tól kezdődően — a kir. táblára. Ez a helyzet egészen a feudális korszak végéig változatlan maradt. A pénzgazdálkodás és hitelélet további fejlődésével egyre inkább növekedett a tárnoki szék elé fellebbezett csődperek száma is. Ez igen terhes feladatot jelentett, amelytől a tárnoki széknek csak működése utolsó évtizedében sikerült megszabadulnia. Az 1841. évi váltótörvény ugyanis a csődperek felülvizsgálását az akkor létesített váltófeltörvényszék hatáskörébe utalta. Ez az intézkedés jelentősen csökkentette a tárnoki szék hatáskörét, de további hatáskörszűkülést jelentett az is, hogy a városi törvényszékeknél a sommás eljárás értékhatárát 200 Pengőforintra emelték fel, s ennek következtében az e fórumoktól fellebbvitelre kerülő perek száma lényegesen leapadt. A tárnoki városok törvényszékeitől a tárnoki székre fellebbezett, ott felülvizsgált és ítélettel befejezett pereket — II. Ulászló már idézett cikkelye szerint — csak 300 forint értékhatáron felül lehetett harmadfokra feljebb vinni. A harmadfokú fellebbezés — ugyancsak II. Ulászló 1499. évi rendelkezése óta — a királyi kúria keretéből kivált külön bíróság, a személynöki szék elé történt. A tárnoki szék ülésjegyzŐkönyveinek tanúsága szerint a XVI—XVII. század folyamán igen kevés per került fel harmadfokra e fórum elé, 1551—1619 között mindössze 23. Az utána következő évszázad alatt pedig egyetlen pert sem fellebbeztek a személynöki székre. A fellebbezés kérdése a XVIII. század harmincas-negyvenes éveiben került újból napirendre, amikor egy konkrét üggyel kapcsolatban kellett állást foglalni. Hosszas huzavona után Mária Terézia 1744. január 14-én úgy rendelkezett, hogy amíg az országgyűlés e tárgyban másként nem határoz, a tárnoki széktől a kir. táblára kell a pereket fellebbezni. Az országgyűlés ilyen értelmű határozata azonban csak 1807-ben született meg, amikor a 9. tc. a tárnoki széktől tovább történő fellebbezéseket egyenesen a hétszemélyes tábla elé utalta, azzal a kikötéssel, hogy a perfelvétel azontúl is a kir. táblán történik, és az ügyeket a hétszemélyes táblán is a kir. tábla referens bírái adják elő. (NB. Ez azért volt így, mert a hétszemélyes táblának nem voltak külön referens bírái.) A fellebbezés terén a későbbi évtizedekben már nem történt változás, úgy maradt azután a tárnoki.szék 1849-ben történt végleges megszüntetéséig. A tárnoki szék elnöke a kir. tárnokmester (tavernicorum regalium magister),
