Varga Endre: Bírósági levéltárak 1526–1869 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 6. Budapest, 1989)

ELSŐ RÉSZ Feudális kori bírósági levéltárak

helyettese pedig az altárnokmester (vice-magister tavernicorum) volt. A tárnokmestert, mint az országos főméltóságok egyikét, a magyar királyi udvari kancellária javaslata alapján az uralkodó nevezte ki. Az altárnokmester kinevezése a tárnokmester hatáskörébe tartozott, mint ahogyan az a feudális korszakban szokásos volt, hogy az ilyen magas közéleti funkciót betöltő személyek a saját helyettesüket maguk nevezték ki. A tárnokmester távollétében az altárnokmester látta el az elnöki tisztséget, de a törvény szerint utóbbinak az üléseken mindig jelen kellett lennie. A tárnoki szék harmadik „állandó" tagja a tárnoki szék jegyzője (nótárius sedis tavernicalis) volt, akit a tárnoki szék ülésén, több jelölt közül, szótöbbséggel választottak meg. A bíróság többi tagja a tárnoki városok delegátusaiból került ki. A XVI. és XVII. században, amíg a tárnoki városok száma még elég alacsony volt, a tárnoki székre minden városnak két küldöttet kellett delegálnia. Időnként az is előfordult, hogy némelyik város, mint pl. Eperjes 1662-ben, három delegátussal képviseltette magát. A XVIII. század húszas éveiben rendszeressé vált az a gyakorlat, hogy a városoknak csak egy küldöttet kellett küldeniük a tárnoki székre. így pl. 1722-ben már minden város csak egy-egy küldöttet delegált, kivéve Pozsonyt, amely ekkor is két delegátussal vett részt az ülésszakon. A küldöttek számának kettőről egyre való csökkentését a tárnoki városok számának növekedése tette lehetővé. A tárnoki városok számának további növekedésével már nem minden városnak kellett minden ülésszakra küldöttet delegálnia, hanem a tárnokmester felváltva hívott meg a városokból egy-egy küldöttet. A legbefolyásosabb városok azonban, mind Buda, Pest és Pozsony, azontúl is csaknem minden ülésszakon képviseltették magukat. Több város azonban a meghívás ellenére sem küldte el delegátusát. Az ülésszakokról való gyakori távolmaradások akadályozták a tárnoki szék rendszeres működését. Ennek kiküszöbölését célozta Mária Terézia 1773. július 23-i leirata, amelyben elrendelte, hogy azontúl a tárnoki széki ülésekre, a tárnokmesteren és annak helyettesén kívül 10 szabad királyi városból kell egy-egy alkalmas egyént meghívni.

7 A XVIII. század végére véglegesen kialakult a városok küldötteinek a tárnoki széken való részvételi rendje. 1796-tól ugyanis a városokat —jelentőségüknek és súlyuknak megfelelően — 11 osztályba sorolták. E szerint az 1. osztályba sorolt városoknak minden évben, a 2—7. osztályba tartozóknak minden második évben, a 8—11. osztályba soroltaknak pedig minden harmadik évben kellett delegátust küldeniük.

8 A fellebbezett perek tárgyalásánál a perlekedő felek kötelesek voltak vagy személyesen megjelenni, vagy törvényes ügyvédeik által magukat képviseltetni, de ott csak a tárnokmester külön felhívására szólalhattak fel. A városi delegátusok a saját városukból felterjesztett perek megvizsgálásában és az azokban való ítélethozatalban nem vehettek részt. A megvizsgálás végett felküldött és kivonatolt pereket a tárnoki szék ülésein a jegyző adta elő (referálta), kivéve az 1784—1785. években ide fellebbezett bányapereket, amelyeknek előadói Révay Péter és Tersztyánszky Dániel kamarai taná-