Trócsányi Zsolt: Erdélyi kormányhatósági levéltárak (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 5. Budapest, 1973)

MÁSODIK RÉSZ Erdélyi Országos Kormányhatósági Levéltárak (F szekció)

Ezzel a szabályozással alakult ki tehát a közigazgatás apparátusa, s 1854-ig, a definitivum életbe léptetéséig nem is ment át lényeges változáson, ami a szervezetet illeti. A hatáskör vonatkozásában annál inkább. S itt meg kell állnunk egy pillanatra. Az 1849. június 26-i szabályzat meglehetősen általánosságokban fogalmazta meg a közigazgatási hatóságok feladatait. Az országos közigazgatási hatóságot, a Militär- und Civilgouvernement-t illetőleg azonban még más is bonyolítja a helyzetet. A Gubernium, a teljhatalmú Országos Biztosság (és a magyar minisztériumok) megszűntek ugyan, de (a sokévtizedes, ha nem régibb helyi vagy a „Bach-huszárok" által pályájuk korábbi szakaszának színhelyéről magukkal hozott igazgatási gyakorlat folyamányaképpen) megmaradt egy bizonyos gyakorlat, amelyben egyes ügyfajták (korábbi szabályozás folytán vagy csak a szokás alapján) az országos igazgatási hatóság elé kellett hogy kerüljenek. Ezt a sehol körül nem írt hatáskört azonban lehetetlenség másképp megfogni, mint azzal az általánossággal, hogy a katonai és polgári kormányzóság elé kerültek általában mindazok az ügyek, amelyek 1848 előtt a Gubernium Transylvanicum (in Politicis )-nek és a Habsburg-birodalom egyes országai országos közigazgatási hatóságainak hatáskörébe tartoztak. Azok közül az ügyek közül, amelyek a katonai és polgári kormányzóság berendezkedése idején érthetően jelentős volumennel szerepeltek a hatóság ügyforgalmában, két nagyobb csoportot kell kiemelnünk. Az első a megtorló intézkedéseké. Wohlgemuth még 1849. augusztus 11-én közzétette Haynaunak 1849. július 1-én győri főhadiszállásáról kibocsátott és Erdélyre is vonatkozó hirdetményét a haditörvényszékek felállítása tárgyában azzal, hogy valóban sor is kerül a haditörvényszékek létrehoz ására, „mellyek által, mindazon tettek, hibák és merész gonoszságok, mellyek a magyar insurgensek, bujtogatok és pártütőkkel való egyetértésből következtek és származtak, elláttatni és megbüntettetni fognak".

11 A haditörvényszékek tulajdonképpeni felállítása némileg később történt meg. Wohlgemuth csak 1849. szeptember 18-án közölte hirdetményben: a szebeni, kolozsvári, gyulafehérvári, rettegi és udvarhelyi katonai vidékparancsnokságoknál „nyomozó törvényszékeket" (Untersuchungsgerichte) létesített.

12 A kormányzó 1849. szeptember 8-án azt is közhírré tette: minthogy „többszöri intései ellenére" „részint nemzeti gyűlölségből, részint személyes bosszúból ismételve.. . rablások sőt gyilkolások" történnek (a parasztmozgalmak 1849. nyár végi — őszi újabb nekilendüléséről van szó), a katonai állomásparancsnokokat utasította, hogy az ilyen cselekményeken tettenért személyeket, minden bírói eljárás nélkül, a helyszínen lövessék agyon.

13 A haditörvényszékek munkáját a katonai és polgári kormányzóság szoros ellenőrzése alatt tartotta.

14 Ezek az irányítást és ellenőrzést szolgáló iratváltások (listák gyanúsítottakról, köröztetések, működési jelentések, vagyonlefoglalási ügyek

15 stb.) nem jelentéktelen mértékben szerepelnek a kormányzóság korai iratanyagában. A „megtorlást" azonban nem kizárólag a haditörvényszékek tevékenysége jelentette. Nem kevés gondot jelentett a „tisztogatás" művelete sem. Wohlgemuth előbb már érintett 1849. szeptember 18-i hirdetménye arról is beszél, hogy „szükséges, miszerint mindazon cs. k. katonatisztek és hivatalnokok külön választassanak és számadás alá vonattassanak, kik a cs. k. hatóságok és hadsereghezi csatlakozhatás alkalmát nem használva, ezen országban önként hátramaradtak annak a lázadók általi elfoglaltatása ideje alatt, kik törvényes fejedelmök rendelkezése alá magokat nem bocsátották, sőt letett hűség esküjöket azzal megszegték, hogy a lázadókhoz csatlakozva azoknál szolgálatokat vállaltak, és ezen szolgálatokról még akkor sem