Trócsányi Zsolt: Erdélyi kormányhatósági levéltárak (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 5. Budapest, 1973)
ELSŐ RÉSZ Az Erdélyi Kancelláriai Levéltár (B szekció)
esi tárgyalás időpontját.) Emellett még az alábbi változtatásokat látta szükségesnek: a) az előiratok szerelése eddig a registraturán történt. Minthogy ez (kellő ismeretek híján) nem mindig történt megfelelően, a referensek mellé beosztott fogalmazók is ellenőrizzék (az exhibitum kivonatolása során), hogy minden előiratot csatoltak-e. A pótlásokat azután ők végezzék el; b) az előiratokról jegyzék vezetendő; mikor az irat az expeditio vagy másfajta elintézés után visszaérkezik az iktatóba, a jegyzék alapján ellenőrizni kell meglétüket, s ezután kerülhetnek a registraturára. Hiány esetén ezt jelezni kellett a referensnek, s ha az irat annál sem volt található, az elnöknek is; c) előjegyzési könyvek voltak vezetendők arról, hogy mely exhibitumokat intéztek el „ad notam"-vétellel, ül. melyekben várandó (s még nem érkezett) jelentés a taxatoratustól, exactoratustól vagy az alárendelt hatóságoktól. Ezekről havonta kellett felterjesztéseket juttatni az illetékes referensekhez, hogy azok megsürgethessék a választ. 73 A registratura munkáját illetően Esterházy elsősorban az 1782. május 31-én Bisztriczey magyar udvari kancelláriai másodregistratorhoz intézett rendeletben mint a munka legújabb szabályzatában foglaltakról tett említést. Ez az alábbiakat rendelte el: 1. a registraturán öt személy foglalkozzék az index generális pontos vezetésével. Ezek előbb külön mutatót készítsenek a nekik kiosztott iratokról; ezek egyesítése jelentette aztán az év végén az index generálist; 2. a Liber regiusok készítésével egy cancellista és egy accessista volt megbízva. Munkájukat Bisztriczey ellenőrizte; 3. a Normalia egy corpusba volt sorolandó; indexet kellett készíteni hozzá. (Egy cancellista s egy accessista dolgozott ezen a munkán); 4. az anteacta kiemelése, feljegyzése, referálása négy személy feladata lett: két exquirensé, egy reponensé és egy praenotansé. Az utolsó vezette az iratokról a jegyzékeket, ő készítette az őr jegyeket; referálásuknál ő deleálta ezeket. Ha nem egészükben érkeztek vissza, jegyzékkel sürgette meg őket. Ha elveszésükre lehetett gyanakodni, időszakonként felsőbbségükhöz terjesztette jegyzéküket. (Külön intézkedett a rendelet a Cameralia-levéltárak iránt. Ezek a magyar és az erdélyi Cameraliának a Magyar Udvari Kancelláriához való áttétele folytán kerültek kancelláriai kezelésbe.) A registratura tényleges munkáját illette az a deductio is, amelyet Esterházy szintén felterjesztéséhez csatolt. Ennek lényegesebb nóvumai az ügyintézés szempontjából a következők: az iratok palliumára az egyesített Kancellária gyakorlata szerint nemcsak evés iktatószámuk s kivonatuk volt feljegyzendő, hanem az exhibitum kelte s a referens neve is, továbbá az index generális címszavai (nevek, helynevek, tárgy; lehetőleg minél többféle). Rá kellett vezetni a palliumra a conceptusokban jelentkező újabb tárgyakat is. Itt találkozunk először a kétfajta (I. és II. osztályú) Liber regius világos szétválasztásával. Az előbbibe donatiók, consensusok, főrang- és nemességadományozások „ac similes majoris momenti expeditiones" kerültek (tehát a gyökeres jogokat biztosító oklevelek); a másikba egyházi beneficiumok, főispáni tisztségek, consiliariusi rangok, általában az impetrans halálával megszűnő (nem gyökeres) jogok adományozásai. (Külön feladata volt még
