Trócsányi Zsolt: Erdélyi kormányhatósági levéltárak (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 5. Budapest, 1973)

MÁSODIK RÉSZ Erdélyi Országos Kormányhatósági Levéltárak (F szekció)

kozásokba (az instructio hangsúlyozta: „omnia et singula in consessu deliberentur"), akik éppen „kéznél" voltak. A concursus szótöbbséggel döntött; a kincstartónak azonban az utasítás felhatalmazást adott arra, hogy a többség döntése ellenére is a saját belátása szerint intézkedjék olyan esetekben, ahol káros következményekkel járt volna megvárni az udvar döntését. Az ilyen rendelkezésekről természetesen utólag felelősséggel tartozott az udvarnak. Az utasítás rendeztetni kívánta a kincstartóság alsóbb beosztottjainak működési körét is. Nemcsak az actuarius, hanem a registrator és a cancellaria thesaurarialis részére is instructio készítését írta elő; emellett (ez meglehetősen sablonos része volt az utasításoknak) kötelezte a kincstartót az alája rendelt kincstári hatóságok utasításainak felülvizsgálatára. Szabályozta az utasítás a kincstartó feladatait és jogkörét a tisztségek betöltésében is. Egy elvi vonatkozású rendelkezést tartalmazott az új instructio: a thesaurarius megüresedett kincstári tisztségeknél elsősorban római katolikusokra és görög egyesültekre legyen figyelemmel. (Előírta emellett a kincstartó kötelességeit a vallási unió védelmében.) A tisztség betöltése azonban nem magának a kincstartónak a joga volt. ő csak ideiglenesen tölthette be, kikérve ennél az eljárásnál az udvari kamarai tanácsos és az assistensek véleményét, s jelentést kellett tennie az udvarhoz az intézkedésről, egyben felterjesztést is készítve a funkció végleges betöltésére nézve. A kincstári tiszteknél az udvar óvadékot követelt meg (vagy ingatlanban, vagy készpénzben; ahol ezek egyike sem állt rendelkezésre, ott fidejussoriát). A kincstartó fegyelmi jogkörére nézve csak annyiban intézkedett az utasítás, hogy a feladatuknak megfelelni képtelen kincstári tiszteket (az ügyet ismét csak az Udvari Kamara tanácsosával és az assistensekkel vitatva meg) sürgős esetekben felfüggeszthette állásukból, de ilyen esetekben utólagos jelentéstéteUel tartozott az udvarnak. Továbbra is tanácsosa maradt a thesaurarius a Guberniumnak; ott feladata a kincstári jogok védelme volt. Olyan esetekben, amelyekben a guberniumi többség döntése a kincstári érdekek sérelmét jelentette volna, a kincstartó protestatióval kellett hogy éljen; majd —- eredménytelenség esetén — jegyzőkönyvbe vétette azt, és az ügy érdeméről jelentést tett pénz ügy igazgatási felettes hatóságainak.

37 Jó két hétre rá, 1746. október 25-én az udvar az erdélyi bánya- és pénzverésügyi országos igazgatás területén is rendezést hajtott végre. Létrehozta a Thesaurariatus in Montanisticis et Monetariist. Itt sem a későbbi értelemben vett dicasteriumról van szó. A thesaurarius assistensei (Dietterich és a bánya- és pénzverésügyi igazgatás egyes ágainak vezetői), valamint kis irodája segítségével végezte az ügyek intézését. A birodalmi kormányzat szervezetében beállott változások következtében az instructio már a thesaurariusnak bánya- és pénzverési ügyekben a bánya- és pénzverésügyi udvari kollégiumnak való alárendeléséről beszélt. Havi jelentésekkel tartozott neki (kimutatást csatolva hozzá az illető időszakban beváltott arany mennyiségéről). Minden nagyobb jelentőségű vagy olyan ügyben, ahol nem tudott határozott álláspontot elfoglalni, véleményes jelentéssel tartozott a bizottságnak, s meg kellett várnia döntését. Ez alól a megkötöttség alól csak akkor volt kivétel, ha haladéktalan eljárásra volt szükség; az ilyen esetekben azonban utólagos jelentéssel tartozott. A thesaurarius alá volt rendelve az egész erdélyi bánya- és pénz verésügyi személyzet; fegyelmi hatóságot gyakorolt felettük. (Az egyes szervek alsóbb tisztjeivel szemben maga is