Trócsányi Zsolt: Erdélyi kormányhatósági levéltárak (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 5. Budapest, 1973)

MÁSODIK RÉSZ Erdélyi Országos Kormányhatósági Levéltárak (F szekció)

december 2-án újabb királynői kézirat a bizottság teendői közé utalta Erdély polgári kormányzatának legfelsőbb irányítását is.

35 A második nagy fontosságú változást a bánya- és pénzverésügyi udvari kollégium létrehozása jelentette. Ez az 1745. szeptember 13-i királynői kéziratnak volt következménye.

36 A kollégium intézte legfelső fokon az erdélyi bánya- és pénzverési ügyeket. Most térjünk vissza Erdélybe. 1746. október 9-én az udvar új utasítást bocsátott ki a kincstartó részére. Az új utasítás már a megváltozott helyzetnek megfelelően írja le a thesaurarius függési viszonyát. A kincstartó a Commissio in Bannaticis, Transylvanicis et Illyricisnek van alárendelve (kivéve bánya- és pénzverésügyi teendőit, amelyekre nézve az udvar külön instructio kibocsátását jelezte, s ez alkalommal csak utalt arra, hogy e területen a Königsegg-Erps vezetése alatt álló bánya- és pénzverésügyi udvari bizottság gyakorol főséget az erdélyi kincstári igazgatás felett, továbbá a számviteli ügyeket, amelyek továbbra is az Udvari Kamara intézésében maradtak). Hatáskörére nézve kevés konkrétumot tartalmazott az utasítás, legalábbis ami az egyes szakágak igazgatását illette. A kincstartó felügyeletet tartozott gyakorolni az egyes kincstári igazgatási ágak felett; gondoskodnia kellett a fiscalis alattvalók védelméről, a zálogban lévő fiscalis jószágokon lévő építményeknek stb. megfelelő karbantartásáról, a latens kincstári jogok felkutatásáról, a magánkézre jutott fiscalis jószágok visszaszerzéséről; confiscatio vagy magszakadás útján a fiscusra háramlás esetén a törvény szabta úton el kellett járnia stb.; egyszóval az instructio mindazokat az általános rendelkezéseket tartalmazta, amelyeket részletesen megtalálunk a kincstári igazgatás vezetőinek korábbi utasításaiban is. Fontosabbak voltak ezeknél az utasításnak azon rendelkezései, amelyek a kincstári igazgatás szervezetére vonatkoztak. Az 1746-i instructio továbbra is fenntartotta az assistensi rendszert. Dietterich most újra mint „második személy" végezte az erdélyi kincstári igazgatás irányítását. Közben azonban az Universalbankalität megszűnt, annak képviselőjeként tehát nem működhetett, s másrészt az udvar valószínűleg nem akarta továbbra is assistensként szerepeltetni a volt interimalis directort. „Consiliarius Camerae nostrae Aulicae ... in thesaurarii coadjutorium ibi existens"-nek nevezte hát az utasításban. Szerepköre a korábbi volt a kincstartó mellett; az csak az ő tanácsával és vele egyetértésben intézkedhetett. Az utasítás hangsúllyal említette, hogy a távollévő vagy beteg thesaurariust az ő tiszte helyettesíteni. A többi assistens (a fiscalis director, a kincstartóság actuariusa, a számvevő, az Apafiano-fiscalis jószágok adminisztrátora, a generalis perceptor és a harmincadfelügyelő) közül a fiscalis directorral foglalkozott bővebben az utasítás. A director a jogi tanácsadó szerepét töltötte be a kincstartó mellett; nagyobb fontosságú vagy kétes kimenetelű ügyekben nem intézkedhetett a kincstartó tudta és hozzájárulása nélkül; az viszont minden jogügyletben ki kellett kérje a director írásos véleményét. (Nagyobb fontosságú fiscalis perek esetén a felek — a Kolowrat-féle bizottság útján — recursusszal élhettek az udvarhoz. Az ilyen rendelkezésekről természetesen utólag felelősséggel tartozott az udvarnak.) Ugyancsak ki kellett kérni minden gazdasági ügyben az Ordinarius exactorok és a jószágok administratorai, harmincadügyekben pedig a harmincadfelügyelő írásbeli véleményét. Az assistensek viszonya a thesaurariushoz jórészt a korábbi maradt. Az Udvari Kamara tanácsosainak helyzetéről már megemlékeztünk; a többi assistens közül azokat vonta be a tanács-