Trócsányi Zsolt: Erdélyi kormányhatósági levéltárak (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 5. Budapest, 1973)

ELSŐ RÉSZ Az Erdélyi Kancelláriai Levéltár (B szekció)

kérdés: kialakulásától egészen 1765-ig erdélyiek vezették. Ekkor azonban ez is megszűnik; Erdélynek 1765-től 1791-ig nem volt erdélyi udvari kancellárja. Breunert Blümegen követte (vele egyező feladatkörrel), azután Reischachot találjuk a Kancellária élén, s az ő távozása s a Magyar Udvari Kancelláriával való egyesülés közt eltelt pár hónapban nem töltötték be a kancellár tisztségét. A dolog más szempontból sem formai. Breuner, Blümegen erdélyi kancelláriai feladatkörét csak mintegy „mellékfoglalkozásképpen" látta el, elsődleges funkciója mellett. Az Erdélyi Udvari Kancellária formai önállósága e vonatkozásban megszűnt; csak apparátusa volt (a tanácsosokig menően) különálló. S a változás (néhány év különbséggel) többé-kevésbé egyidőben történt az országos kormányhatóságoknál végbemenőkkel. Buccow 1761-től teljhatalmú biztos Erdélyben, s Kemény László gubernátor lemondása után ő lett a Gubernium formai vezetője is. Utó daifőhadiparancsnok-gubernatorok, majd a karintiai Auersperg s aztán Bruckenthal, akinek külön szerepe volt az egész játszmában. (Ráadásul még az erdélyi kincstári igazgatás sem kerülhette el az ilyen jellegű intézkedéseket. Bornemissza Ignác kincstartó mellett amúgy is örökös tartományokbeli „assistens" vagy „tanácsadó" működött; a kincstartó halála után, az 1770-es instructióval is jelzett nagy rendezés végrehajtására egy Clary-Aldringent küldenek Erdélybe a kincstári igazgatás élére. Vegyesen követték erdélyiek és az örökös tartományokból valók.) A Diploma Leopoldinum korszakának közepére Erdély közjogi különállásából semmi érdemi nem marad. Ügyeit legfelsőbb fokon a Birodalom egésze felett hatáskört gyakorló szervek intézték (s, mint látni fogjuk, ezek alatt még bizottságok is), udvari kancelláriáját „mellékfoglalkozásként" más, aránytalanul hatalmasabb udvari szervek vezetői irányították, országos kormányhatóságai élén idegenek álltak (egyrészt nem is alkotmányos úton kijelöltek, másrészt olyanok, akik egyben a katonai igazgatás országos iránjatói is voltak). Mint mondottuk, Bruckenthal Sámuelnek külön szerep jutott a játszmában. A kicsiny szász szék királybírájának fiából az 50-es évektől kezdve öröklött rangjához képest szokatlan gyorsasággal politikai hatalommá emelkedő szász államférfi (natiójából a legnagyobb a Diploma Leopoldinum korában) már Bethlen bukása előtt is nagyobb súllyal bírt egy egyszerű kancelláriai tanácsosnál. 1765ben már elnöke annak a Commission in Transjdvanicisnak,

37 amely — nevéből s az ilyen udvari bizottságok analógiáiból ítélve — lényegében felettes szerve lehetett az Erdélyi Udvari Kancelláriának, s ezt az elnöki tisztét a későbbiekben is betöltötte. Közben pedig vezette az Erdélyi Udvari Kancellária ügyintéző munkáját is (Breuner és Blümegen mellett). Itt térjünk ki (mielőtt még a Kancellária ügyintézés-történetének részleteivel foglalkozunk) az erdélyi közigazgatási és bíráskodási ügyek legfelső szinten való intézésével kapcsolatban elmondandókra. A Commercialia vonatkozásában az első változást a Cseh—Osztrák Udvari Kancellária és a Kommerzienrat 1765-i egyesítése hozta. A két szerv 1771 decemberéig marad egj^esítve; az 1771. december 17-i kézirat utalásával a Commercialia az Udvari Kamara hatáskörébe került; ott ezzel külön departamentum foglalkozott.

38 Egyelőre tisztázatlan még annak az „in Publicis angeordnete Commission"-nak a feladatköre s befolyása az erdélyi ügyekre, amelynek ülésein 1765 tájt a kancellár vagy távollétében egy tanácsos volt hivatva részt venni.

39 Visszatérve a Kancellária belső életének kérdéseire, a korszak legjelentősebb eseménye volt az Erdélyi Udvari Kancellária irattára rendezésének megindítása.