Trócsányi Zsolt: Erdélyi kormányhatósági levéltárak (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 5. Budapest, 1973)

ELSŐ RÉSZ Az Erdélyi Kancelláriai Levéltár (B szekció)

A munkálatok Bruckenthal Sámuel mint Commissions-Praeses felségelőterjesztésével kezdődtek, Mária Terézia erre Joseph van der Marck erdélyi udvari kancelláriai tanácsost (a Kancellária tisztviselői karába is számos nem erdélyi került be ebben az időszakban) bízta meg az irattár felülvizsgálatának irányításával. A bizottság útmutatása az volt, hogy az 1730 előtti iratoknál, amelyeket amúgy is ritkán használtak, ne időzzön; az 1730 utáni iratokat vizsgáltassa át. Itt a figyelmet arra fordítsa, hogy vannak-e megfelelő repertóriumok az anyaghoz, s az ezekben foglalt iratok, év- és hórendben, valóban az irattárban találhatók-e; megvannak-e a felség előterjesztések, Concertations Protocollumok, a motu proprio adott döntések, a Libri Resolutionum. A munka 1765. december 11. és 1766 január 31. közt folyt le; eredményét Van der Marck részletes, mellékletekkel gazdagon ellátott jelentése foglalja össze. A tanácsos első helyen arról számolt be, hogy nagyszámú irat hányódik errearra. Egy részük jelzettel ellátott, repertorizált, de használat után nem reponálták; másokon sem jelzet nem szerepel, sem a repertóriumokba nem vezették be őket; ismét mások fragmentumoknak tekintendők (feljegyzések, másolatok, Bethlen kancellár felségelőterjesztései). Külön tárgyi fasciculusok találhatók az iratok közt (ezek hosszú, részletes jegyzékeit is mellékelte); az év- és hórendbe szedett anyag szekrényeiben pedig alul transmissionalisok, guberniumi jegyzőkönyvek s más „weitschichtige Acten" is hevernek. A repertóriumok vezetése terén is bajokat talált a vizsgálat: 1760—1762-ből egyáltalán nem állt rendelkezésre ilyen; a további évek lajstromai eléggé rendezetlenek, eltérő szempontok szerint készültek (jelzik az exhibitumot, s az expeditumot csak mint mellékletet; exhibitum és expeditum más-más szám alá került ; a reinsinuatumot az insinuatum előtt lajstromozták). A repertóriumok és iratok egybevetése hiányokat mutatott ki az utóbbiaknál (iratok teljes vagy részleges hiányát). A tanácsülési jegyzőkönyvek egy része hiányzik; más köteteknek csak fogalmazványai találhatók az irattárban. Az ezeket illetőleg végzett munkáról a következőkben számolt be a tanácsos: a rendetlenül heverő iratanyagot részben reponáltatta, részben — a szám nélküli darabokat — elláttatta számmal, s az illető hó végére helyeztette őket (bejegyeztetve a repertóriumokba is); a fragmentumokból az érdemibbeket egy külön Miscellanea-csomóba gyűjtötte össze. A többieket (fogalmazványokat, magánfeljegyzéseket, duplikátumokat) kiselejtezte. A tárgyi fasciculusok iratait elláttatta hátirati kivonatokkal s számokkal; s minthogy ezek a főrepertóriumban nem foglaltatnak, külön consignatiót készített róluk. A transmissionalisokat, guberniumi jegyzőkönyveket stb. jegyzékbe foglaltatta. A hiányzó repertóriumok pótlólag volnának elkészítendők. A rendetlenül vezetett korábbi repertóriumokon nem volt mód változtatni. Ami a hiányokat illeti: az iratokat sohasem adták át megfelelően az új registratoroknak; 1765-ig nem vezettek kölcsönzőkönyvet; a szerelésnél nem hagytak őrjegyeket a kiemelt iratok helyén. Van der Marck most jegyzéket vett fel a hiányokról s az 1765-ben kikölcsönzött s még vissza nem érkezett iratokról. A tanácsos azzal a javaslattal zárta jelentését, hogy az irattár átadandó a registratornak; annak feladatává kell tenni a hiányzó repertóriumok elkészítését. Utasítani kell, hogy őr jegy nélkül ne adjon ki iratokat, s gondoskodjék a visszaérkező anyag reponálásáról. Vissza kell szerezni a referenseknél levő iratokat, ill. fel kell kutatni a hiányzókat. A Guberniumtól másolatokat kell felkérni a hiányzó, de ott meglevő kancelláriai rendeletekről és guberniumi jelentésekről.