Trócsányi Zsolt: Erdélyi kormányhatósági levéltárak (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 5. Budapest, 1973)

MÁSODIK RÉSZ Erdélyi Országos Kormányhatósági Levéltárak (F szekció)

(s ezt azon túlmenően, hogy az öt személy még normális körülmények közt sem lehetett elég a számvételi munkára, még az is indokolta, hogy az erdélyi adórendszer ezekben az években alakult ki nagyjából véglegesen arra a formára, amely aztán 1848-ig érvényben volt: a Bethlen-féle adórendszert előbb Buccow módosította, majd 1769-re elkészült a Systhema Bruckenthalianum, s az új adórendszer előkészítése számos nagy összefoglaló kimutatás kidolgozását követelte meg, amiben a Cancellaria Revisoría személyzete bizonnyal részt kellett hogy vegyen): a számadásokat 1753 óta nem (vagy legalábbis nem rendszeresen) vizsgálták felül, számadások nem kerültek fel az országos szám vevőszervhez; egyáltalán: az érdemi számvételi munka megállt. Űjra létre kellett hozni az országos számvevőséget (az 1764 előttit többszörösen felülmúló személyzettel), hogy a felhalmozódott restanciától szabadulni lehessen, s rendben el lehessen látni a munkát. A Gubernium 1771. április 12-én tette meg ez irányú felterjesztését; az Exactoratus Provinciálist visszaállító resolutio 1771. december 6-án született. A hatóság feladatául a döntés az adókivetések és a károsultak mentesítései adjustatióját, az új adórendszer behozásával kapcsolatos munkálatok elvégzését, a perceptorok, a Cassa Provinciális és a községi allodialis számadások felülvizsgálatát jelölte meg. Továbbra is a Gubernium adóügyi bizottsága alá volt rendelve. Személyzete alaposan kibővült: rendes létszáma egy számvevő, négy revisor, nyolc calculator, hét ingrossista (és szolgaszemélyzet) lett. Minthogy azonban ekkor az udvar álláspontja szerint erdélyi számvevő szaktudás hiányában nem volt alkalmazható (1742 után erdélyi személy vezette az Exactoratus Provinciálist), a revisorok egyike alszámvevői rangban került a szerv élére (azzal, hogy a továbbiakban a számvevőt, akadályoztatása esetén, a rangelső revisor helyettesíti). A számvevőség négy revisoratusra oszlott, mindegyiknek élén egy-egy revisorral. Az első revisoratus a korábbi Cancellaria Revisoría feladatait vette át, a második csak a számadások felülvizsgálatával foglalkozott, a harmadik és negyedik revisoratus az év utolsó négy hónapjában az első, az első nyolc hónapban a második revisoratust segítette ki. A számvevőség gyakorlati létrehozása azonban rövidesen többször is felborította ezt a munkamegosztási sémát. A majd tíz éve felül vizsgálatlanul halmozódó számadások felülvizsgálata akkora munkának tűnt (a későbbiekből kiderülően méltán), hogy 1772-ben a négy revisorból kettőt állandó jelleggel e munkára rendeltek, a március 1. és szeptember 30. közti időszakban egy harmadik revisor is ezzel kellett hogy foglalkozzék, s még napidíjasokat is fel kellett vennie számvételi feladat ellátására. Arra azonban, hogy az Exactoratus Provinciális valóban rendszeresen láthassa el munkáját, még újabb intézkedésekre volt szükség. A korábbi szám vételi iratokat ti. a számvevőség 1772 elején csak részben kapta meg: a Cancellaria Revisoria átadta neki levéltárát. Az 1764 előtti számvevőség anyaga azonban, úgy látszik, már a Cancellaria Revisoria-hoz sem került át; s az 1764 és 1771 közti időszak .problémáinak áthidalására nagy szükség volt a Commissariatus Provinciális számadási anyagának átvételére is (a főbiztosság ti. ez időszakban is végezte a maga ellenőrző tevékenységét az országos jövedelmeken). Csak ezek után kerülhetett sor a számvételi munka rendszeressé tételére. A határozatokat az Auersperg gubernátor elnöklete alatt 1772. július 9-én tartott bizottsági ülés hozta meg; ez egyrészt a számadási anyag összegyűjtése iránt rendelkezett: a Commissariatus Provinciális adja át számadásait az Exactoratusnak, az 1764 előtti Exactoratus anyaga szintén átrendezendő (leltárral), a fel nem terjesztett vagy a levél-