Trócsányi Zsolt: Erdélyi kormányhatósági levéltárak (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 5. Budapest, 1973)

MÁSODIK RÉSZ Erdélyi Országos Kormányhatósági Levéltárak (F szekció)

tárban csak másolatban meglevő perceptori számadásokat rövid határidőn belül eredetiben, mellékleteikkel együtt fel kell terjeszteni az új számvevőséghez; másrészt a munka sorrendjét szabályozta: előbb az Exactoratus személyzetének egy része a mentesítések ügyét vizsgálja meg, más része az adótabellákat revideálja, s e munkák befejezte után az Exactoratus Provinciális egész személyzete a számadások felülvizsgálatával foglalkozzék. (A bizottság a számvevőség feladatává tette a kinyomtatandó schema extractualisok mintájának kidolgozását s a Gubernium elé jóváhagyásra terjesztését is.) Ezekben a keretekben folyt az új Exactoratus munkája. Változás csak 1780 végén fenyegetett. Az udvar újra csökkenteni kívánta a hatóság létszámát. Most nem fokozta le „revisori irodává", indokolni is kívánta a létszámcsökkentést (bizonyos számvevőségi nyilvántartások —- Libri Competentionales, Praenotationum, Centrales — megszüntetésével, a perceptori számadások tabellákban készíttetésével s annak elrendelésével, hogy a perceptori pénztárak visitatiójának okmányai csak tudomásul veendők), s — óvatosan — a Guberniumtól kért javaslatot a létszámcsökkentésre. Az Exactoratus azonban még ekkorra sem tudott megbirkózni azzal a tehertétellel, amit az 1763 és 1771 közt megvizsgálatlanul maradt számadások jelentettek: restanciája 1780 végén is jócskán volt, úgyhogy a Gubernium 1781. augusztus 9-én oly értelmű felségelőterjesztést tett, hogy a restans munkák inkább a személyzet növelését indokolnák. II. József 1781. október 19-i döntésével valóban nem is csökkentette a számvevőség létszámát, de úgy rendelkezett, hogy az egyszerűsítésekkel felszabaduló személyzet a restans számadások ellátását végezze, s munkájáról félévenként tegyenek neki jelentést. A József-kor első érdemi változása az Exactoratus Provinciális helyzetének a birodalom többi országos számvevőségeivel való uniformizálása volt. A császár 1782. április 10-i döntésével a számvevőséget az örökös tartományok mintájára az udvari számvevőség (a Hofrechenkammer) alá rendelte, s megszüntette a Gubernium alá rendeltségét. A számvevőségnek a Guberniummal való viszonyát a rescriptum mindenesetre jónak látta részletesen szabályozni: a Gubernium és az Exactoratus Provinciális közti hivatali levelezés módja változatlan marad; a számvevőség haladéktalanul adja meg a Guberniumnak a kért tájékoztatásokat, a számvevő továbbra is tagja a Gubernium adóügyi bizottságának (Commissio in re Tributaria), tájékoztassa azt az Exactoratus munkájáról, hajtsa végre a bizottság rendeleteit; pénz- és szám vételi ügyekben a Gubernium előzetesen hallgassa meg a számvevőséget, s ha véleményének nem is adott helyet, az expeditiót előjegyzésre mégis közölje az Exactoratusszal, hogy az megtehesse megjegyzéseit (ha ezeket a Gubernium nem hallgatta meg, az Exactoratus a Hofrechenkammerhez fordulhatott velük; a király döntésére tartozó ügyeket közvetlenül vihette az udvar elé); ha — a Gubernium által szervezett — megbeszélésen számvevőségi személy jelenlétére volt szükség, annak meg kellett ott jelennie, s a megbeszélés tárgyát röviden be kellett vezetni a számvevőség heti jegyzőkönyveibe; helyi vizsgálatokra a Gubernium küldhetett ki számvevőségi személyt (ez ilyenkor nemcsak a Guberniumnak, hanem a számvevőnek is jelentéssel tartozott); kisebb számvevőségi tisztségekre az Exactoratus maga tehetett jelölést (ezt a Gubernium terjesztette a Kancellária elé), a számvevő tisztére a Gubernium jelölt személyt (ez a jelölés is a Kancellária elé került). Az Exactoratus hetenként kellett hogy a Hofrechenkammer elé terjessze jegyzőkönyveit