Trócsányi Zsolt: Erdélyi kormányhatósági levéltárak (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 5. Budapest, 1973)

MÁSODIK RÉSZ Erdélyi Országos Kormányhatósági Levéltárak (F szekció)

Az adókivetési tabellákat a kivetés után mielőbb az Exactoratus Provinciális elé kellett terjeszteni. Az évi számadásokat szeptemberben és októberben kellett felküldeni hozzá; kiadásokat, nyugtákat az illetékes tisztségek, községek assignatiói nélkül nem fogadhatott el. Ügyelnie kellett rá, hogy a tisztek ne húzzákvonják a szegény népet. A számadások felülvizsgálatának határidei eltérőek voltak (30 naptól hat hónapig; ez az időtartam özvegyek, árvák esetében megduplázható volt). A replica vagy szükség esetén superreplica vétele után el kellett rendelni a pénztárnok liquidatióját, vagy meg kellett adni a felmentést; a számadó recursusszal élhetett a döntés ellen a Guberniumhoz (ha azonban alaptalanul vádolta meg az Exactoratust, büntetés érte). Liquidatio alól a perceptor csak az összeg befizetése után volt felmenthető. A hibás tisztviselők ellen az illetékes tisztség volt hivatva eljárni; a hibában részes vagy azt fedező főtisztek ellen az Exactoratus és a Gubernium együtt folytatott eljárást. A felment vényt az elnök és a számtisztek adták ki. Ha a perceptor nem felelt határidőre a difficultásokra, a törvényhatósági tisztek első ízben 24, másodszor 48, harmadszor 200 Ft-ot vettek meg rajta. Végül a számvevőségnek kellett szemmel tartania azt is, hogy a számadók vagy más magánszemélyek kezén nem maradtak-e közpénzek, s az 1714 után a katonaság által okozott károkért járó bonificatiókat kifizették-e. A hatóság évi főjelentéseket tartozott összeállítani munkájáról, s azt a Gubernium útján az udvarnak terjesztette fel. Élén főszámvevő áll, mellette három adjunctus vagy számtiszt, egy protocollista, három írnok működik. A. főszámvevőt az országgyűlés közvetlenül jelölte, a három számtisztre a Guberniumnak tett javaslatot (a három natióból három-három személyt), s az terjesztette ezt az udvar elé. A protocolhstát és a három írnokot a három natióból és a taxalis helyek részéről jelölték, s a Gubernium a számvevőséggel egyetértésben nevezte ki őket. Az Exactoratus Provinciálisnak mindig a Gubernium mellett kellett tartózkodnia, nehezebb esetekben ahhoz kellett fordulnia. Vezetését az elnök akadályoztatása vagy üresedés esetén az első számtiszt kellett hogy ellássa. A hatóság munkáját az elnök vagy helyettese irányította; az osztotta el a számvételi munkát maga s a számtisztek közt. Ez tanácsülésen történt; a feldolgozott számadásokat ülés előtt körözni kellett, s azután kerültek ülésre. Szükség esetén napjában kétszer is kellett tartani ülést. Véleménykülönbség esetén az elnök szavazata döntött. A kiadványok az Exactoratus Provinciális nevében készültek; az elnök és a szám tisztek írták alá őket. A számadásokra tett difficultasokat pecsét, alatt hivatalos postával küldték útjára; a protocollista tartozott feljegyezni, hogy kinek, mikor, kivel küldték el ezeket. 0 vette jegyzőkönyvbe a számadásokat s a rájuk tett difficultasokat stb. is, s ő helyezte őket az irattárba. Az instructio végén ott szerepelt az a kitétel, hogy az utasításon a hivatal létrehozta után (nyilván a működés tapasztalatai alapján) változtatások eszközölhetők. Ilyen érdemi változtatásra azonban nem került sor. Ami a hatóság 1742 és 1764 közti működéséről ismeretes (levéltára e korból megmaradt töredékeiből), azt a megmaradt anyag leltáraiban ismertetjük. 1764. július 10. volt a következő nagy fordulópont az országos jövedelmek szám vételében. Az aznapi rescriptum alapos redukciót jelentett: az Exactoratus Provinciálist feloszlatta, a szám vétel munkáját ettől kezdve egy Cancellaria Revisoría látta el (egy revisor, egy számtiszt vagy ellenőr, három írnok). Ezt a szervet 1770-ben a Gubernium adóügyi bizottsága (Commissio in re Tributaria) felügyelete alá helyezték. A redukció azonban nemkívánatos eredményt szült