Trócsányi Zsolt: Erdélyi kormányhatósági levéltárak (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 5. Budapest, 1973)

MÁSODIK RÉSZ Erdélyi Országos Kormányhatósági Levéltárak (F szekció)

osztályokra (sectiók) bomlott. Utasításokat nem adtak ki sem a bizottságnak, sem egyes osztályainak. Csak általánosságban tettek néhány rendelkezést működésükre nézve. Időben a legközelebbi országgyűlésig korlátozták a bizottság tevékenységét. Az egész deputatio elnöke Teleki József gubernátor lett, helyettese a rendek elnöke; mindkettőjük akadályoztatása esetén a seetiók vezetői közül a rangidős vagy a leghosszabb ideje szolgáló tisztviselő. Az egyes osztályok ülésein legalább a fél létszámnál eggyel többnek kellett jelen lenni; hacsak a fél létszámot sikerült összegyűjteni, a sectio kiegészítésképpen valamely más osztály egy tagját is bevonhatta munkájába. Szakértőket szintén meghívhatott a tárgyalásokra; ezek azonban csak tanácskozási joggal rendelkeztek. A kincstári és gazdasági bizottság tárgyalásain részt is vettek a Thesaurariatus emberei. A közigazgatási sectio élére Mikó Imre került (ekkor a Gubernium tanácsosa). Veje a 30-as évek ellenzéke legmérsékeltebb része egyik vezetőjének, Rhédei Ádámnak (az 1837—1838-i országgyűlésen megválasztott thesaurariusnak); maga az 1840-es évek „fontolva haladó" erdélyi politikusainak egyik legjelentősebbje. A bizottságon belül ott találunk néhány eminens kormánypártit: Ballá Mihály táblai ülnököt, Thoroczkai Miklós Torda megyei főispánt, Schreiber Simont, Szebenszék első követeként a szászok vezetőjét az országgyűlésen; az ellenzék emberei közül az óvatos Kemény Domokost, az 1835-ben lemondott főispánok közül Ugrón Istvánt. A törvénykezési osztály élére Gál László, az egykori fiscalis director, ekkor az országos főszámvevőség elnöke (Mike Sándor patrónusa) került; mellette Donáth Sándor ítólőmester, később Erdély utolsó fiscalis directora és Jósika Lajos (Samu testvére) voltak az aulikusok fő exponensei; az ellenzéké a félelmes törvénytudó vezér, Kemény Dénes; a névsort itt az 1848-i kormánybiztos Keller János zárja be. Az adó-, Commissariaiica-ügyi és úrbéri osztály vezetője Josef Bedeus, II. József alatt a Guberniumban emelkedőben levő, s aztán a császár halála után 1790-es titkári pozíciójában megrekedt szász patríciussarj fia; maga a kor egyik legjelentősebb szász politikusa, nagy hivatali karrierjének ekkor már tetőfokán, mint az országos főbiztosság vezetője. Támaszt keveset kapott a bizottság kormánypárti tagjaiban: Degenfeld Ottó (1835-ben lemondott főispán, 1837—1838-tól guberniumi tanácsos, a Kemény Ferenc— Mikó Imre-irány embere) az egyedüli említésre méltó közöttük; vele szemben pedig az ellenzéknek majd egész vezérkara vonul fel: az idősebb Bethlen János, Teleki Domokos, Zeyk József, Weér Farkas, Pálffy János, A vallás- és művelődésügyi sectio élére Cserei Farkas guberniumi tanácsos kerül. Kemény József, a tudós gyűjtő és történetkutató és a politikus és író Teleki László érdemel itt említést, és Groisz Gusztáv (1848 és az utána következő két évtized teszi szomorúan hírhedtté; 1867 után alelnökként a Gubernium utolsó tényleges vezetője). A kincstári és közgazdasági osztályvezetője Lészai Lajos guberniumi tanácsos; jelentéktelen ember. A kormánypárt erősítésül Béldi Györgyöt adta mellé, ekkor a Thesaurariatus tanácsosát, 1848-ban már alelnökét és Mikó távollétében tényleges vezetőjét, az abszolutizmus korában pedig az erdélyi pénzügyigazgatási országos hatóság irányítóját, s rajta kívül a két Kozmát, Pált és Dénest. Az ellenzéki vezérkarból az egyedüli Zeyk Károlynak sikerült ide bejutnia. A bizottság működése már az országgyűlés alatt megkedődött, s lényegében az 1846—1847-i országgyűléssel zárult be. Személyi összetételében már 1843 végétől sűrűn történtek változások.