Trócsányi Zsolt: Erdélyi kormányhatósági levéltárak (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 5. Budapest, 1973)

MÁSODIK RÉSZ Erdélyi Országos Kormányhatósági Levéltárak (F szekció)

került; örökösödési ügyek más iratai, kihalt birtokos nemesi család levéltárának jegyzéke is itt találhatók. Egyes iratok bizalmas vizsgálat során (főrangú személy magánélete tárgyában) jöttek létre. Más iratoknak a gyűjteménybe való kerülé­sét az indokolja, hogy a Gubernium hamisaknak nyilvánította őket, s miután áthú­zással megsemmisítette, levéltárba helyeztette. Egyéb tárgyú darabok is kerül­tek ide (Pekri Lőrinc kuruc tábornagynak egy 1706 őszén Medgyeshez és Seges­várhoz a quantum és a gyalogság kiállítása dolgában intézett rendelete stb.). Itt található néhány iratnyi hivatalos levelezés az Erdélyi Országos Kormány­hatósági Levéltárak egyes iratainak az Országos Levéltár Mohács előtti Gyűjte­ményében való elhelyezéséről is. A gyűjteményben egy-egy ügy iratait közös borítékba téve lepecsételték, s így helyezték el az állagban. Az iratok egy része azonban nem került borítékba. Az iratok jelzetek (Hl-...) rendjében vannak elhelyezve; az anyag végén néhány jelzet nélküli darab található. Az állaghoz segédkönyv nem áll rendelkezésre, így az iratokat darabról darabra kell átnézni. A kérőlapon az állag nevét és —le­hetőleg — a kért irat közelebbi megjelölését kell feltüntetni, F 133. PRIVILEGIA ET CONSTITUTIOKES JURISDICTIONUM 2 kötet 1—2. 2 kötet Ez a gyűjtemény korábban székely és szász székek, városok, oppidumok vagy egyéb kiváltságos helyek kiváltságait és constitutióit foglalta magában. Ma az iratok helyén (kivételektől eltekintve) csak iratborító lapok maradtak; az irato­kat reponálták. így az iratborító lapok ma már csak segédeszközül szolgálnak, amennyiben ti. fel van tüntetve rajtuk a gyűjteménybe került iratok eredeti jelzete. A lapokat törvényhatóságok és egykori jelzeteik rendjében helyezték el a kö­tetekben. Segédeszköz nincs az iratokhoz. A kutatásnál az állag és a törvényható­ság nevét kell feltüntetni a kérőlapon. F 134. REPERTÓRIUM GALIANUM 15. sz.-1840 1 kötet 1. 1 kötet E kötet betűsoros mutatókönyv, amelyet Mike Sándor készített a Gubernium levéltára Szebenben maradt részének bizonyos iratairól. E kötetben jegyezte fel a szebeni levéltárrésznek azokat az iratait, amelyeket bármilyen szempontból (akár igazgatási okokból, akár történelmi értékük révén) fontosaknak vélt. A mutató nevét Gál Lászlóról kapta, aki akkor az Exactoratus Provinciális elnöke volt, s támogatta Mike munkáját. A kötet annak a hosszú sor mutatónak és gyűjteménynek alkotja egyik lánc­szemét, amelyet Mike hozott létre levéltárnoksága alatt. Jellegében is azokhoz hasonló. Mikének nem voltak határozott szempontjai; így találjuk együtt a be­jegyzések közt falvak határösszeírásainak (a József kori földmérő bizottság ira-

Next

/
Oldalképek
Tartalom