Trócsányi Zsolt: Erdélyi kormányhatósági levéltárak (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 5. Budapest, 1973)

MÁSODIK RÉSZ Erdélyi Országos Kormányhatósági Levéltárak (F szekció)

F 131. LITTERALIA JURISDICTIONüM (Törvényhatóságok irományai) (A szász nemzetet és a hét bírák jószágait illető, a szebeni városi levéltárból kiválogatott iratok jegyzéke) 1701-1784 1 kötet 1. 1 kötet Ez a kötet iratjegyzékeket tartalmaz a szebeni városi levéltárból kiválogatott iratokról. Az iratok gyűjtésénél a szász nemzetet és a hét bírák jószágait illető iratokat emelték ki. A kiválogatás feltehetően 1784 és 1789 között történt. Erre az szolgáltatott okot, hogy II. József megszüntette a szász natio önkormányza­tát, s így azok közül az iratok közül is, amelyek az egész natiót illették, legalább a legfontosabbaknak a Gubernium levéltárába kellett kerülniök. így került sor az iratok kiemelésére s a kiválogatottak jó részének (egy részüket ugyanis a jegy­zékbevétel után visszaadták a szebeni városi levéltárnak) a Gubernium levéltá­rába való átadásra. Ezek II. József halála után visszakerültek a szebeni városi levéltárba. A kötet tehát ma csak arra nézve tájékoztatja a kutatót, hogy milyen, az egész szász natióra és a hét bírák jószágaira nézve fontos iratanyag található a szebeni városi levéltárban. Az egész szász natiót illető iratok közül a legfontosabbak a natióra eső adóterhet, a szász natio adósságait bemutató, ill. a szász natio követeléseit, sérelmeit tartalma­zó iratok. A hét bírák jószágainak összeírásai, jövedelemkimutatásai is az egykori állagba tartoztak; a fogarasi uradalom elzálogosítását tárgyazó iratok szintén. Olyan iratok tárgykivonatait is megtaláljuk az iratjegyzékekben, amelyek a szász törvény­hatóságok egyes falvainak határperét, szász városok adósságügyeit, szász céhek igazgatása tárgyában tartott vizsgálat iratait tartalmazzák. Olyan iratokat is kie­meltek a szebeni városi levéltárból, amelyek, bár közvetlenül érintették magát a szász natiót is, országos jelentőségűek. Ilyenek az országgyűléseket illető iratok (több királyi propositio, az országgyűlésen részt vevő dicasteriumok tisztjei és a regalisták névsora, a szász követek naplószerű feljegyzései), a három nemzet felterjesztései az udvarhoz és Bécsben járt követségüknek iratai, Klein Ince püspöknek az udvari ka­marához benyújtott memoranduma az erdélyi románok tizedei tárgyában stb. s vé­gül a Rákóczi-szabadságharc erdélyi eseményeit illető iratok (császári katonaság tartása, felhívás a szászok labanc népfelkelésére, Johannes Sachs von Harteneck vagyonának dolga, Bethlen Miklós pere stb.). A szebeni városi levéltárból kiemelt iratokat évek szerint csoportosították, egy éven belül pedig hónapok szerint. Ezt a rendet követik a jegyzékek is. Ezek fel­tüntetik, hogy az irat mely évből származik; kivonatosan közhk az irat tárgyát, az iratnak a szebeni városi levéltárban viselt számát s azt a számot is, amelyet kiemelése után az új állagban kapott. Ez az utóbbi szám évente kezdődik újra. Kutatás esetén a kötet címét kell feltüntetni a kérőlapon. F 132. DOCUMENTA PRIVATORUM (Magánosok iratai) • 18-19. század 2 csomó 1—2. 2 csomó Ez a gyűjtemény magánszemélyeket illető különböző, elsősorban magánjogi tárgyú iratokat s néhány közéjük keveredett idegen tárgyú iratot tartalmaz. Találunk közöttük adományleveleket; több végrendelet is ebbe a gyűjteménybe

Next

/
Oldalképek
Tartalom