Trócsányi Zsolt: Erdélyi kormányhatósági levéltárak (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 5. Budapest, 1973)

MÁSODIK RÉSZ Erdélyi Országos Kormányhatósági Levéltárak (F szekció)

tott, mint a katolikus Apor thesaurarius. Annál fontosabbnak tartotta Bécs a keleti egyházhoz tartozó románok uniálását. Néhány év után sikereket is ért el: létrejött az unió. A görög egyesült egyház szervezete általában engedelmes eszköz volt az udvar kezében, maga az unió azonban soha nem lett a kívánt mértékben stabil. A protestáns egyházak sorában azonban lassabb a térhódítás. Ha a római katolikus egyház meg is kapott minden támogatást, az udvar mindvégig kénytelen volt tartani magát a négy vallásnak diplomákban lefektetett jogaihoz. Ami a Gubernium korai időszakából az iratanyagban maradt, az a katolikus rendek tanácskozásainak néhány emléke: 1716-i felterjesztéseik Savoyai Jenőhöz, Trautson herceghez és Zinzendorf bíboroshoz, valamint az Erdélyi Udvari Kancelláriához a római katolikus egyház és klérusa jogi helyzetének problémáiról, ugyanilyen tárgyú felségelőterjesztés 1717-ből és egy röpirat a nem katolikusok ellen a katolikusokra nézve sérelmes tc.-k eltörlése tárgyában. 1739—1740-ből a katolikus rendek confluxusainak jegyzőkönyvei maradtak fenn. Ezekben Haller János gubernátor elnökölt; tárgyuk (a megüresedett püspöki méltóságra történt 1740-i candidatio mellett) római katolikus egyházi vonatkozású kérvények intézése volt. Anyaguk 1745-tel kibővült: ezeken tárgyalták meg az uniónak újra fokozottan napirendre került problémáit. Továbbra is a gubernátor elnökletével folytak; részt vett rajtuk a római katolikus püspök, több guberniumi tanácsos és titkár, más katolikus nagybirtokosok s végül a görög egyesült püspök mellett ellenőrként működő theologus is. Az első megbeszélés tárgya az ismeretes 1745. március 12-i rescriptum megvitatása volt. Római katolikus egyházi ügy ettől kezdve elvétve fordult elő a tárgyalásokon. A fő kérdés az unió megerősítése volt. Országszerte unióellenes megmozdulások folytak; a görög nem egyesültek Karlovicra próbáltak támaszkodni. Az ellenszer a protectori szervezet létesítése volt, amelyet szintén ezeken az üléseken vitattak meg, amellett az unitusok anyagi segélyezése, templom és parochia juttatása számukra (a görög nem egyesült templom elvételével), panaszaik meghallgatása. 1751-től nincs nyoma az anyagban további concursusoknak. Mike szerint ettől az évtől 1767-ig egy ún. Consilium Catholicum működött. [Mike-mutatók (F 305.) C 436. o.] 1767-ben került sor a Commissio Catholica — később Commissio Ecclesiastica vagy Commissio Publico-Ecclesiastica — felállítására. A március 12-i rescriptum a bizottság elnökéül a gubernátort jelölte ki, tagjaiul pedig a római katolikus püspököt, a thesaurariust és egy guberniumi tanácsost. Az elnöklést az 1774. július 6-i rescriptum értelmében Bethlen Miklós thesaurarius vette át. Újabb változást hozott ezen a téren az 1777. december 31-i rescriptum. A bizottság vezetése ennek értelmében Kollonits László erdélyi püspök feladata lett; huzamosabb akadályoztatása esetén Teleki Károly országos kancellár volt hivatva ellátni az elnöki teendőket. (Teleki a bizottság alelnökének címét nyerte el.) A bizottság két guberniumi tanácsos tagja mellé egy időre a Thesaurariatus egy tanácsosa is csatlakozott. Az 1777. december 31-i rescriptum a bizottságot, amely korábban a Guberniumnak volt alárendelve, most a gubernátor ellenőrzése alá helyezte. A Commissio a gubernátoron át terjesztette fel jegyzőkönyveit és jelentéseit az udvarhoz, ill. tette meg rendelkezéseit a törvényhatóságokhoz. Hivatali levelezését is elkülönítették a Guberniumétól: az Erdélyi Udvari Kancellária a neki küldött rendeleteken „in Publico-Ecclesiasticis" jelzést alkalmazott, s ezeket a gubernátor felbontás után rögtön a bizottság elnökéhez küldte meg. A törvényhatóságoknak a bizottságnak küldött jelentésein szintén az említett különleges jelzést kellett