Trócsányi Zsolt: Erdélyi kormányhatósági levéltárak (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 5. Budapest, 1973)

MÁSODIK RÉSZ Erdélyi Országos Kormányhatósági Levéltárak (F szekció)

mellett — saját sorszámmal is ellátták Őket). A referensek a currens ügyek jegyzékét a tanácsülés előtt vagy annak napján közölni tartoztak az iktatóhivatallal. Azoknak az ügyeknek iratait (currenseket vagy a tanácsülés elé kerülteket), amelyeknél nem volt szükség írásos elintézésre, a votum-ívre tett feljegyzés vagy a tanácsülés után azonnal superrevisióra, illetve {tanácsülési ügyek esetén) az expediturára adták. Az iratanyag irattári kezelése terén is történt néhány fontosabb változás. Az iratokat átvételük után gondosan ellenőrizték: nem hiányzik-e közülük valami. Az iratokról a mutatókönyvi bejegyzés számára készült kivonatokat egy hosszabb hivatali gyakorlattal rendelkező és jobb képességű személy ellenőrizte, mielőtt még az indexbe kerültek. A rescriptum írta elő a Normalia-könyvek vezetését is; ezekbe a szabályrendeletek másolatai kerültek. A hatásköri szabályozás (a 39 kéziratos oldalra terjedő rescriptumnak több mint négyötöde) az alábbi vonatkozásban érintette a Gubernium teendőit: a meghatározott időre szóló úrbéri egyezségeket a továbbiakban nem kellett a Gubernium elé terjeszteni; csak az örökre szóló kötések esetében kellett a Guberniumtól a megerősítést kérni. A rendészet terén jelentős könnyebbséget jelentett a Gubernium számára az az intézkedés, amely megszüntette bizonyos rendészeti vonatkozású rendszeres jelentéseknek hozzá való felterjesztését azzal az indokolással, hogy a törvényhatóságok amúgy is tájékoztatják mindenről a királyi biztosokat, azok pedig a Főkormányszéket (az utóbbit ti. arról, amit számára szükséges volt tudni). A gyanús iratokkal bíró idegenekről kötelesek voltak a megyék jelentést tenni a Guberniumnak; a közönséges csavargóknál ez nem volt szükséges. Körözött bűnözők nyomtatott személyleírását a Gubernium küldte meg a megyéknek. Ide számítható még a szerencsétlenség sújtotta helységek számára való gyűjtések engedélyezésének ügye (ez — olyan esetekben, amikor a gyűjtés csak Erdélyre terjedt ki — a Gubernium, a birodalom más részére is átható akció esetén az egyesített Magyar—Erdélyi Udvari Kancellária joga volt), a vásárjog-kérelmezési eljárásnál a Gubernium tehermentesítése s végül a Főkormányszéknek a világi könyvek cenzúrázása terén fennálló teendőinek szabályozása (a revisoratus csak a nem engedélyezett művek kéziratait terjesztette fel véleményével együtt a Guberniumhoz). Az egyházi ügyek vonatkozásában a Guberniumnak az egyházi gazdasági ügyekben való hatáskörét szabályozták egyes kérdésekben. Az állami illetményben részesülő egyházi személyek halálozásáról jelentést kellett tenni hozzá; az egyházi személyek hagyatéki ügyeiben azonban a fiscalis director járt el, s a Főkormányszékre csak a döntés tartozott. Az intercalaris jövedelmek befolyásáról a cameralis inspector negyedévente tett jelentést a Guberniumnak. Egyházi személyek hagyatéka liquidatiójának és felosztásának ügyeiről is tájékoztatni kellett a Főkormányszéket. Királyi collatio alá eső plébániák betöltésének joga is az övé volt. Az iskolaügyet illette a rescriptum 14. és 15. pontja. Az első értelmében az ún. nemzeti iskolák létesítésével kapcsolatban községekkel vagy földesurakkal kötött szerződéseket a Guberniumnak kellett jóváhagynia, csak félévi táblázatokat volt köteles erről az udvarhoz küldeni. A román nemzeti iskolák esetében azonban a szerződések jóváhagyása a Kancellária feladata volt. A második idézett szakasz a Gubernium és annak tanulmányi bizottsága viszonyát szabályozta. A bi-