Trócsányi Zsolt: Erdélyi kormányhatósági levéltárak (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 5. Budapest, 1973)

MÁSODIK RÉSZ Erdélyi Országos Kormányhatósági Levéltárak (F szekció)

zottság mentesült az Őt illető ügyek felesleges guberniumi referálásától; a gubernátornak azonban joga volt szükség esetén önállóan is rendelkezni ilyen ügyekben, vagy alkalmi concursuson (a bizottság tagjainak s esetleg más guberniumi tanácsosoknak bevonásával) intézni ezeket. (Ugyanez állt az egyházügyi bizottság vonatkozásában is.) Az árvaügyekre nézve a rescriptum úgy intézkedett, hogy ezeket első fokon a megyék lássák el, s a Guberniumhoz ezek tegyenek (megfelelő tájékozódás után) jelentést. Szabályozta a rescriptum a Gubernium hatáskörét a fiscalis jogokat illető bejelentések nyomán induló eljárásban. A feladat ellátása itt lényegében a fiscalis directorra tartozott; annak jelentést kellett tennie munkája eredményéről a Főkormányszéknek. A büntetés-végrehajtással foglalkozott a rendelet 28. pontja (aminek értelmében az állami büntetőintézetben eltöltendő rabságot kimondó ítéletet az illető törvényhatóságnak jelentenie kellett a Guberniumnak) és 36. pontja (e szerint a hajó vontatásra ítélt rabok büntetési helye iránt a Főkormányszék a magyarországi főhadiparancsnoksággal lépett érintkezésbe.) A hamis pénzek továbbra is a Guberniumhoz voltak beküldendők. Postaügyi sérelmek esetében a rescriptum szerint a Főkormányszék másodfokú fórum volt. Külön nagy csoportot jelentettek azután a rendeletben a Gubernium és az alája tartozó országos szervek viszonyát, a Főkormányszék és az alsóbb hatóságok közti kapcsolatot és a tisztviselő-apparátust illető intézkedések. A Guberniumnak ismernie kellett a megyei és kincstári pénztárak állapotát, a kincstári szállítási költségeket; a szebeni főpénztár olyan esetekben, amelyekben sürgős rendelkezésre volt szükség, önállóan intézkedhetett, de jelentéssel tartozott a Guberniumnak. Egyszerűsítette az egyházi, tanulmányi és alapítványi bizottság jegyzőkönyveit, valamint alsóbb törvényhatósági tisztek jelentései felterjesztésének módját; gondoskodott a Guberniumnak a Commissariatica- és katonai ügyekben való lehető tehermentesítéséről, utasította az alsóbb hatóságokat, hogy csak fontos és nem szabályozott ügyekben kérjenek felvilágosítást felettes szerveiktől; a Guberniumra ruházta a kinevezése alá tartozó tisztviselők alkalmatlanság vagy hanyagság miatti elbocsátásának jogát (a bírói vizsgálat utáni cassatio esetén azonban a Kancellária elé kellett terjeszteni az ügyet), továbbá a tisztviselők háromhavi felfüggesztéséét (a guberniumi tanácsosok és alispánok esetében azonban ennek jóváhagyása az udvarra tartozott) s ideiglenesen napidíjasok, ül. szintén ideiglenes alsóbb kamarai szolgaszemélyzet beállításáét. Végül megemlítendő, hogy a rescriptum korlátozta az alsóbb hatóságok megkerülésével való kérvényezést.

43 Egységes kormányzati rendszer alakult ki tehát, csúcsán a két senatusra oszló Guberniummal, amelyeket a gubernátor személyes vezetése fogott egységbe. Mindkét testület külön alelnökkel, külön személyzettel rendelkezett. Alattuk ott a kerületi biztosságok és kincstári főhivatalok rendszere, s végül — alaposan átalakítva, az abszolút királyi hatalom engedelmes eszközeivé változtatva — az alsó hatóságok. Csak a bánya- és pénzverési ügyek igazgatása marad kívül lényegében ezen a hálózaton. Az apparátus személyzetében is olyan változások történtek, amelyeknek a rendszer tartós létét volt feladatuk biztosítani. A császár vetése beérett: 1787-ben Erdélybe lehetett küldeni gubernátorként Bánffy Györgyöt, akit a kortársak s a közvetlen utókor a „nagy" meüéknévvel tiszteltek meg. Bánffy Erdély legnagyobb földbirtokosa volt, birtokain ipari váUalkozásokkal; osztályának kimagasló reprezentánsa. II. József szerencsésen választott. A gubernátor a „toUvonás" után még jó három évtizedig tudta tartani a kormányzatnak II. József korában elért nívó-