Trócsányi Zsolt: Erdélyi kormányhatósági levéltárak (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 5. Budapest, 1973)

Bevezetés

marad, hogy az erdélyi ügyeket külön személyek referálták (közülük csak egy volt erdélyi). Magában Erdélyben az első nagy igazgatási változások ott estek, ahová egyetlen korábbi Habsburg sem mert nyúlni: a törvényhatósági rendszer területén. Az erdélyi megyék területe nyugat — keleti irányban szelte keskeny csíkokra az ország területének nagyobb részét; Felső-Fehér megye pedig — az egykori Fehér megye felső járása — a szász és székely székek közé szeszélyesen szétszórt, néhány faluból álló foltokból tevődött össze. A megyék közül — az egy Hunyadot kivéve — csak azoknak volt tömörebb alakjuk, amelyek az eredeti megyék szétválása után jöttek létre. S mellettük ott volt a székely székek konglomerátuma (csak Marosszék és Aranyosszék nem volt összetett, a többi három-négy székből és fiúszékből állt) s a tizenegy szász szék és vidék (némelyik egyetlen folyócska völgyének egy szakasza). Ezt a lehetetlen, de a három nemzet jogaitól védett beosztást szüntette meg II. József; a törvényhatóságok kétszer kaptak új területi beosztást (amelynek során a császár magyar megyét és vidéket, székely széket, szász széket és vidéket különösebb aggályok nélkül hozott közös fedél alá), s végül az új megyékből alakult ki a három kerület, mindegyik élén egy-egy kerületi biztossal, aki az illető terület egyik megyéjének főispánja, a többinek pedig adminisztrátora volt. Az országos kormány hatóságok területén a nagy változások 1786-ban következtek be. A császár a Thesaurariatus in Cameralibust

11 beleolvasztotta a Guberniumba; az ettől fogva a Gubernium Transylvanicum in Politicis et Cameralibus nevet viselte. Személyi állományt a kincstári ügyek intézésére a megszűnt Thesaurariatus in Cameralibustól vett át. A Thesaurariatus in Montanisticis et Monetariis sem élte túl sokkal társszervét — azzal a különbséggel, hogy ennek hatáskörét egy bányafelügyelőség vette át, amely a sóbányák felett is ellenőrzést gyakorolt, s közvetlenül az Udvari Kamara alá tartozott. A kincstári igazgatásban így három felügyelőség, ill. igazgatóság maradt: a bányafelügyelőség, a harmincadigazgatóság és végül a kamarai felügyelőség (amely mindazokat az igazgatási ügyeket intézte, amelyek nem tartoztak az előbbi kettő hatáskörébe). A Gubernium ugyancsak 1786-ban két fórumra vált szét: bíráskodási funkcióját külön üléseken s személyzettel látta el, Gubernium in Judicialibus néven. Vezetője azonban ennek is a gubernátor maradt.

12 Az országos főbiztosságot megszüntették, hogy aztán — változott formában — újra létrehozzák. Az átszervezés művének mintegy lezárása volt Bruckenthal menesztése és Bánffy Györgynek gubernátorul Erdélybe küldése. Bruckenthal nyugalmazása korára való hivatkozással történt; a valódi ok azonban bizonnyal az volt, hogy Erdély kormányzatának élére rugalmasabb, jozefinista személyt kellett állítani. 1790-1848 A sokat emlegetett tollvonás, amely a közfelfogás szerint II. József intézkedéseinek — néhány kivételével — halálát jelentette, az igazgatás területén egyáltalán nem hatott azonnal. Naivitás volna azt hinni, hogy 1790 tavaszán a semmiből előugrott az 1780-i régi igazgatási rendszer. A kormányzat vezető tisztviselői közt a Restitutionsedikt után pánik tört ki: öt és fél évvel a Horia-felkelés leverése után, a parasztok gyanús mozgolódása és a nemesség kétélű fegyverkezése közepette hirtelen nekivágni az igazgatási szervek átalakításának, egyik napról a másikra — ez azt jelentette volna, hogy az erdélyi Habsburg-kormányszervek elvesztik az