Trócsányi Zsolt: Erdélyi kormányhatósági levéltárak (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 5. Budapest, 1973)

MÁSODIK RÉSZ Erdélyi Országos Kormányhatósági Levéltárak (F szekció)

A GYULAFEHÉRVÁRI KÁPTALAN ORSZÁGOS LEVÉLTÁRA 1527 — 1881 BEVEZETÉS A Gyulafehérvári Káptalan Országos Levéltára kettős hangsúllyal is országos levéltár. Egyrészt az erdélyi római katolikus püspökség székeskáptalanjának mint hiteleshélynek országos jellegű iratait tartalmazza, másrészt ezen túlmenően országos levéltár annyiban is, hogy az iratanyaga által átfogott korszak jó részéből az önálló erdélyi fejedelemség uralkodói levéltárainak bizonyos megmaradt töredékét is őrzi, mindenesetre korban átfogóbban, mint bármely más, ilyen töredéket tartalmazó levéltár. Lényegében véve a most ismertetésre kerülő archívumot lehet a fejedelmi korszak központi levéltárának tekinteni. A gyulafehérvári káptalan már a 13. században végzett hiteleshelyi tevékenységet. Területi hatásköre nem volt korlátozott. Elsősorban természetesen Erdélyből (és a szomszéd területekről) fordultak hozzá hiteles okmányok kiállítása stb. iránti kérelmekkel, rendeletekkel (Erdélynek is főleg azokból a részeiből amelyek számára a káptalan s nem a kolozsmonostori konvent volt a megközelíthetőbb). A hiteleshely működésének története a reformációig nem tartalmaz különösebb említésre méltó tényeket. 1556-ban azonban Erdélyben ténylegesen befejeződött a szekularizáció, s ez az erdélyi hiteleshelyek (a gyulafehérvári káptalan és a kolozsmonostori konvent mellett ekkor még fennállott mint hiteleshely a váradi káptalan is) jogi helyzetét alapjában kellett hogy megváltoztassa. Az 1556. november 25 — december 7-i országgyűlés még úgy határozott ugyan, hogy „a káptalanok ügyét" a legközelebbi országgyűlésre halasztja,

1 s az 1557. február 6—15-i tordai gyűlés ismét csak annyit mondott ki a gyulafehérvári káptalanról, hogy maradjon abban az állapotában, amelyben 1551 és 1556 közt a rendek határozata értelmében volt,

2 az 1557. június 10-ére Tordára összehívott újabb országgyűlés azonban már megtette a döntő lépést a hiteleshely új szervezetének kialakítására. „Elhatároztatott" — mondja a törvény —, „ hogy négy kitűnő nemes férfiú választassák ki, akik a keresztyén hit és a becsület által köteleztetve, Gyulafehérvárott hatalmukban bírják a szentélyben, vagyis az iratok őrzőhelyén található összes kiváltságleveleket és okleveleket, s szorgalmasan gondozzák azokat; tőlük vétessenek ki a régi szokás szerint iratok másolatai iratkerestető vagy felszólító levelekkel". (Ugyanezt rendelte el a törvény Kolozsmonostort illetőleg is.)

3 Világi levéltárosok kerütek tehát a káptalani archívum élére, s vették át mindazokat a funkciókat, amelyeket a káptalan korábban e téren végzett.

4 A requisitorok kijelölésének dolglában eleinte nem alakult ki egyértelmű gyakorlat; hol a fejedelem, hol az ország állította őket tisztükbe.

5 A fejedelmi kor további folyamán a levéltár gondozását legalább három-három világi „jó lelkiesméretű, és azon hivatalnak megfelelésére elégséges tudományú alkalmatos ember" látta el; ezeket beállításukkor, a többi requisitorok jelenlété-