Sashegyi Oszkár: Az abszolutizmuskori levéltár (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 4. Budapest, 1965)

MÁSODIK RÉSZ Az októberi diploma korában működő politikai kormányhatóságok iratai

A kancellária levéltára Bécsben maradt, s egy kincstári épületben, az ún. régi fegyvertárban nyert elhelyezést. Innen 1869-ben, amikor a régi fegyvertár épületét a kincstár eladta, ideiglenesen a király személye körüli magyar minisztérium bécsi épületébe szállították át. Az országgyűlés kívánsága azonban az volt, hogy a magyar és erdélyi kancelláriák levéltárait, mint országos levéltárakat, Budapestre szállítsák, ami 1872-ben meg is történt. A levéltárakat a budai országházban (volt helytartótanácsi épület) helyezték el, itt eleinte a belügyminisztérium kezelésében voltak, majd 1875ben az Országos Levéltár őrizetébe kerültek át. A magyar kancellária, mint a magyarországi ügyek intézésével megbízott udvari politikai hatóság, a magyar törvények értelmében nem volt más szervnek alárendelve, s közvetlenül az uralkodótól függött. Ferenc József rendelkezése folytán azonban a magyar kancellár, ill. kancellária felterjesztései az uralkodóhoz a minisztertanács, illetve az államtanács visszaállítása után ez utóbbinak kezén mentek keresztül s azok elnökének kézjegyével ellátva kerültek hozzá; s ugyanazon az úton kerültek vissza: a legfelsőbb elhatározást a minisztertanács, ill. államtanács elnöke ellenjegyezte, így egy idegen szerv ékelődött király és kancellária közé, s a magyar kancellároknak az egész korszak alatt nem sikerült kiharcolniuk a kancellária és uralkodó közötti, törvényekben biztosított közvetlen kapcsolat helyreállítását. A magyar kancellár, Ferenc József egy 1860. október 20-án kelt elhatározása értelmében, tagja volt a minisztertanácsnak, s mint ilyen, részt vett annak tanácskozásain, ha azokon Magyarországot is érintő ügyekről volt szó. A magyar kancellária az osztrák minisztériumokkal (pénzügy-, hadügy-, kereskedelmi, külügy-, igazságügy-, rendőrségi, államminisztérium) és más központi hatóságokkal (legfőbb törvényszék, hadsereg-főparancsnokság, csendőri igazgatóság, közoktatási tanács, statisztikai központi bizottmány), az erdélyi és a horvát-szlavón kancelláriákkal, valamint az egyes osztrák tartományok helytartóságaival mellérendelt viszonyban állott, és jegyzékváltás, ill. átiratok formájában levelezett. A magyarországi közigazgatási és törvénykezési hatóságok: helytartótanács, országbíróság, személynök és ítélőtábla, főszámvevőség, váltófeltörvényszék, kerületi táblák, váltótörvényszékek, bányabíróságok, telekkönyvi igazgatóságok, kir. jogügyi igazgatóság, földtehermentesítési pénzalap igazgatósága, a vármegyék és szabad kerületek kormányzói és hatóságai, a városi hatóságok a kancellária alárendeltségében voltak, ezekkel rendeleti úton érintkezett. Az iratanyag zöme a helytartótanáccsal és az uralkodóval történt iratváltásból keletkezett. A kancellária területi illetékessége a történelmi Magyarországra terjedt ki, Erdély és Horvát-Szlavonország nélkül, tehát magában foglalta az 1849ben az országtól elcsatolt Kraszna, Közép-Szolnok és Zárán d megyéket s a Kővárvidéket, valamint az ún. Szerb Vajdaságot és a Temesvári Bánátot is. Ugyancsak visszacsatolták 1861-ben az országhoz a Muraközt, mely 1849 óta Horvátországhoz tartozott.