Sashegyi Oszkár: Az abszolutizmuskori levéltár (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 4. Budapest, 1965)
Bevezetés
centralista hivatalnokok — Geringer és Hauer —• mellett ókonzervatívokat, .gróf Apponyi György volt magyar kancellárt és gróf Cziráky Jánost is meghívták, a munkálatok azonban teljesen a centralizmus szellemében készültek el. Apponyi rövidesen kinyilvánította, hogy a császári „alapelveket" nem tudja elfogadni, és az ország „arisztokratikus, nemzeti jellegű" közigazgatási szervezetének s a magyar kormányzati nyelvnek a visszaállítását kívánja. 50 Ilyen körülmények között a bizottságban nem működhetett közre, s abból kivált. A bizottság összehívásától számítva egy egész év telt el, amíg a szervező rendeletet a császár 1853. január 10-i elhatározása alapján január 19-én a belügyminiszter, az igazságügy miniszter és a pénzügyminiszter aláírta és közzétette. 57 Az új rendszer a császári alapelvek alapján való új, véglegesnek szánt bürokratikus szervezést jelentette. Legfontosabb jellemzője annak az 1850 óta érvényesülő tendenciának a teljes és következetes véghezvitele, amely a magyarországi közigazgatás dekoncentrációjával az ország öt részre bontására irányult. A bécsi kormányzatot már a katonai kerületek felállításakor az a gondolat vezette, hogy az ország egységét megbontsa. A forradalom erejét azzal magyarázta, hogy Magyarország politikai és közigazgatási életének egyetlen központja volt, amelyből az ország minden részébe azonos szellem áradt. Tudta, hogy Pest szellemi hegemóniája a szabadságharc bukásával sem szűnt meg, hogy a főváros „rossz" szelleme továbbra is hatott a vidékre. Ezért, ha lehetséges lett volna, ezt a várost egyáltalában nem tették volna közigazgatási központtá, hanem a kerületi központokat az ország négy szélső pontjára helyezték volna. Minthogy azonban Pest-Budát a földrajzi és közlekedési adottságok folytán nem lehetett teljesen mellőzni, legalább arra törekedtek, hogy a befolyás, amelyet Pest a vidékre gyakorol, minél kisebb területre korlátozódjék. Különösen az Ausztriához közel fekvő Pozsonytól és Soprontól várták, hogy mint kerületi fővárosok, az ország nyugati részeit politikailag elszakítják az ország központjától, és a birodalom központjához közelítik. A kerületi közigazgatás bevezetésével kétségtelenül racionális adminisztratív előnyöket is szem előtt tartottak, a fő szerepet azonban a politikai szempontok játszották. A definítivum ezt a dekoncentrációt fejlesztette tovább, amennyiben a magyarországi helytartóságot, mint az ország politikai főhatóságát, amely minden kerületi felbontás ellenére az országot egy központból irányította, öt ún. „osztályra" bontotta, s az egyes osztályokat a kerületi fővárosokba helyezte ki, minek következtében az addigi értelemben vett országos főhatóság tulajdonképpen megszűnt, s az egységet a továbbiakban csupán a helytartó személye képviselte. Az egyes kerületek ebben a rendszerben nagyobb önállóságot kaptak, és Béccsel közvetlenebb kapcsolatba kerültek, mint eddig. Az egységes helytartóság megszűnésével a katonai és polgári kormányzóság polgári osztályát ki kellett egészíteni, mintegy a helytartósági elnökség pótlására. A szervező rendelet, amely az országos hatóságoknak ezt az új rendszerét kontstituálja, megkísérli elhatárolni egymástól a helytartónak (katonai és polgári kormányzónak), a helytartósági osztályo56 Szőgyény-Marich i. m. II. 57.; Berzeviczy i. m. I. 316—319. 1. 57 Orsz. Kormánylap 1853, 75—122. 1.
