Sashegyi Oszkár: Az abszolutizmuskori levéltár (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 4. Budapest, 1965)
ELSŐ RÉSZ A birodalmi centralizmus korában működő politikai hatóságok iratai
rok és tanítók párbérügyei, az egyházat érintő végrendeletek, kápolnaszentelés, pap nélküli temetkezések a pusztákon stb. Rendezték a papi fizetéseket, gondoskodtak a papi tized pótlásáról, jogsegélyt adtak papi illetmények behajtásához. A szerzetesrendek (kolostorok és zárdák) létszámáról püspökségenként jelentés készült. A kegyúri jog és ezzel járó kötelezettségek gyakorlásával kapcsolatos ügyek irataival is itt találkozunk. Egyházi személyek ellen számos panasz érkezett, ezek kivizsgálásának ügyeivel is találkozunk. Itt feküsznek a templomok, paplakok, iskolák építésével kapcsolatos iratok is. Ilyen célra adománygyűjtéseket engedélyeztek és a gyűjtést felülvizsgálták, az építkezésre árlejtést írtak ki, természetbeni fuvar kötelezettséget írtak elő. Kolostorok, zárdák építését is elősegítették, gondoskodtak az egyházi épületek karbantartásáról. Itt feküsznek a bécsi fogadalmi templom (Votivkirche) céljaira elrendelt gyűjtés elszámolásai is. A vasár- és ünnepnapok megtartásával kapcsolatos iratok is itt találhatók. Egyházi alapítványügyi iratok csak 1853-tól kezdve vannak; ezek az alapítványok rendeltetésszerű felhasználásának ellenőrzésével s az alapítványi ösztöndíjak (tanulók részére) odaítélésével foglalkoznak. A protestáns egyházügyi iratok között egyházi gyűlések tartásának engedélyezése szerepel elsősorban: a gyűlést a főispánság megkeresésére a katonai kerületi parancsnokság engedélyezte, a gyűlésekre polgári vagy kormánybiztost küldtek ki, a kormánybiztos jelentést tett a gyűlés lefolyásáról, a gyűlés jegyzőkönyvét felterjesztették. Ezenkívül protestáns iskolaügyek, adománygyűjtések, vallási sérelmek, földkárpótlás, új lelkészi állások szervezése fordul elő. A görög nem egyesültek egyházi ügyei között gyűlések tartásának engedélyezésével, nyelvi kérdésekkel, fizetési ügyekkel, új állások szervezésével, törvénytelen házasságban élők szétválasztásával találkozunk. A zsidó hitközségi ügyek között gyűléstartási engedélyekkel, a „Reform Társulat" feloszlatásával, imaház- és iskolaépítési ügyekkel, hitközségek átcsatolásával, magánházakban való istentisztelet tartásával találkozunk. Az iratok között szerepelnek még a rabok lelki gondozásával, új temetők létesítésével és egyházi ünnepélyek és összejövetelek bejelentésével kapcsolatosak is. D 106. VILÁGI ALAPÍTVÁNYI OSZTÁLY 1853 júliustól: ALAPÍTVÁNYI ÉS ISKOLAÜGYI OSZTÁLY 1851—1853 22 csomó, 6 kötet 1—13. Alapítványügyi iratok 1851—1853 13 csomó 14—16. Alapítványi iratok sorkönyve 1851—1853 3 kötet 17—25. Iskolaügyi iratok 1853 9 csomó 26. Iskolaügyi iratok iktatókönyve 1853 1 kötet