Sashegyi Oszkár: Az abszolutizmuskori levéltár (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 4. Budapest, 1965)

Bevezetés

szer meg nem erősödött s a lakosság hangulata biztosítékot nem nyújt újabb felkelések ellen. A katonai kormányzat rendeltetését Schwarzenberg három pontban je­lölte meg. Ezek 1. a forradalom elfojtása és a birodalom egységét fenyegető intézmények felszámolása, 2. a korona tekintélyének helyreállítása és javai­nak visszajuttatása, 3. mindazon intézkedések végrehajtása, amelyek a nem­zetiségek egyenjogúságának biztosítására, valamint ahhoz szükségesek, hogy az új állami rend — az ország szokásainak és hagyományainak lehető kímé­lésével — bevezethető legyen. Amíg a háború tart — írta a miniszterelnök felterjesztésében — és még utána is sokáig, addig, amíg csak szükség van a katonai kivételes törvények fenntartására, szó sem lehet a polgári hatóságok független működéséről: a hadi jog érvényes, a hatalom a katonai parancsnok kezében van letéve. Ez idő alatt biztosítani kell a polgári közigazgatásban az ügyek szabályozott menetét. A kormánynak fel kell használnia ezt az időt arra, hogy meg­nyerje a lakosság bizalmát. Ha helyzetét meg akarja szilárdítani Magyar­országon, a jövőben nem operálhat koncessziókkal, és nem támaszkodhat egyetlen pártra, miként a múltban. Éppen ezért nem kívánta a hadsereg­parancsnok mellé a magyar nemesség valamely tagját kirendelni, hanem ki­próbált osztrák hivatalnokot jelölt ki polgári biztosul, aki a kormánynak segítségére lenne abbeli törekvésében, hogy erős, hozzá hű pártot alakíttas­son az országban. Hogy a jólét emelésének s az ország gazdasági ereje fejlesztésének leg­főbb feltételét, a hitelt biztosítsák, — úgy vélte — mindenekelőtt hitelké­pessé kell tenni a földbirtokot, az ősiség eltörlésével és a telekkönyvek be­vezetésével. Ebben egyformán van érdekelve a nemesség, a parasztság és a papság, s hatását a megnövekedett forgalom révén hamarosan élvezni fogja a polgárság is. A katonai megszállást a kormánynak fel kell használnia arra, hogy megnövelje az ország pénzügyi forrásait, és az állami terheket az egyes ko­ronaországok között egyenlő mértékben ossza fel, Magyarországot is bele­értve, amelynek kárpótlást kell adnia azokért az anyagi áldozatokért, ame­lyeket a birodalom nem magyar részei a háborúban hoznak. Mindez a mi­nisztertanács közvetlen és tartós befolyását teszi szükségessé a magyar ügyekre, hiszen már most elő kell készíteni és még a katonai kormányzat idején hatályba kell helyezni azokat a törvényeket, amelyekkel az új állami rend alapjait lerakják, s a közigazgatást is úgy kell megszervezni, hogy az a jövő berendezkedés céljainak megfeleljen. A pénzügyigazgatás terén be kell vezetni a legfontosabb reformokat: a közbenső vámvonal eltörlését, az egyenes adózás kiterjesztését minden osztályra, s a fogyasztási adók beve­zetését a kiesett vám pótlására. Magától értetődik — így érvelt a miniszterelnök —, hogy e törvényja­vaslatok elkészítését nem bízhatják a katonai főparancsnokra; az eddigi ta­pasztalat is azt mutatja, hogy a katonai és polgári ügyek egy kézben való egyesítését valamelyik kormányzati ág megsínyli. Windischgrátz idején a kormány még csak nem is értesült megfelelő módon arról, hogy a hadsereg­parancsnok milyen intézkedéseket hozott a polgári igazgatás területén. Azt javasolja tehát az uralkodónak, állítson a főparancsnok oldala mellé egy, a

Next

/
Oldalképek
Tartalom