Sashegyi Oszkár: Az abszolutizmuskori levéltár (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 4. Budapest, 1965)

Bevezetés

parátus létesítésére 1848-ban a magyar középnemesi—polgári rétegek érdekeinek megfelelően indult meg, majd az 1867—1872 közötti években az osztták burzsoázia és a magyar uralkodó osztály közötti kiegyezés alapján fejeződött be. A közbeeső korszakban ez az átalakulás az ellenforradalmi rendszer korlátai között és a birodalmi centralizáció szempontjai szerint történt. Az alábbiakban a magyarországi államszervezet egy szektorának abszolutizmuskori átalakítását, az un, politikai igazgatás szervezetének kiépítését vizsgáljuk. A politikai igazgatás a korszakra jellemző kifejezés, amely az államkormányzat francia mintájú központosításával, az igazgatási szervezet reszortok szerinti tagolásával, különösen pedig a közigazgatásnak a jogszolgáltatástól való különválasztásával kapcsolatban kialakult, önálló szervezetű kormányzati ágat jelölt, amelynek ellátására a belügyminisztérium alá rendelt ún. politikai hatóságok voltak hivatottak. Ha a szervezet új is, maga a fogalom és az azt jelölő kifejezés régi; politikai ügyekről, politicum-ról már a feudális korban beszéltek. A török kiűzését követő években, amikor Pozsonyban és Bécsben egyaránt készültek a tervek az újonnan visszaszerzett területek állami életének megszervezésére, hazai tervkészítőink — köztük Esterházy Pál nádor — az akkori államelméletnek megfelelően az állam életének öt fő területét különböztették meg: a politicum, iustitiarium, ecclesiasticum, militare és oeconomicum területeit.

1 Ezek közül a politicum fogta át a legheterogénebb tárgyköröket; általában a belügyi-igazgatást értették alatta, a hivatalok megszervezésétől az ország benépesítésén át egészen a posta járatok szabályozásáig. Ide tartozott — többek között — a közrendészet, a népjólét, a közegészségügy, a nevelésügy. Az állami élet területeinek ez az elméleti felosztása azonban nem jelenti azt, hogy e területek szervezetileg is elkülönültek már ebben az időben. Legkorábban az oeconomicumnak, a gazdasági ügyeknek egy része kapott szervezeti önállóságot: a camerale, amin a kincstári birtokok és a felségjogon alapuló jövedelmek igazgatását értették. Ezt követően a militare, a katonai igazgatás is önállósult. E két igazgatási ág központi irányítására az udvarban már a XVI. században állandó jellegű, testületi szervezetű (kollegiális) hatóságokat állítottak fel, az egész birodalomra kiterjedő illetékességgel. A politicum területéről ugyanakkor a külpolitikai ügyek váltak le, és kaptak külön hatóságot (titkos tanács, majd titkos konferencia, végül osztrák államkancellária); Magyarország külügyeit Mohács óta Bécsben intézték.

2 Egyébként azonban az államapparátus alig differenciálódott. így a magyar udvari kancellária szintjén politicum és iustitiarium nem válnak szét szervezetileg: ez az udvari szerv (1690 után kollegiális hatóság) közvetíti az uralkodó akaratát Magyarország felé közigazgatási és jogszolgáltatási vonalon egyaránt. A politicum mellett ez intézte az ecclesiasticumot (az egyházi ügyeket) és az oeconomicumot (a gazdasági ügyeket) is, a camerale kivételével. A kancellária, 1 Kónyi Mária: Az 1715—22. évi rendszeres bizottság javaslatai. (Systema politico-oeconomico-militare.) A Bécsi Magyar Történeti Intézet Évkönyve. II. Bp. 1932. 140. 1. 2 Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig. Magyar Országos Levéltár Kiadványai III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Bp. 1946. 48—73. 1.