Sashegyi Oszkár: Az abszolutizmuskori levéltár (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 4. Budapest, 1965)
Bevezetés
készítésében Belcredi mellett Esterházy Móric tárca nélküli magyar miniszteré volt a főszerep. Az osztrák liberálisokat ezzel döntő vereség érte, a magyar liberálisok azonban — ha hatalmi téren egyelőre nem is kerültek pozícióba — jogilag mindenesetre olyan helyzetbe jutottak, amelyben a maguk törekvéseinek nagyobb érvényt tudtak szerezni. A magyarországi politikai igazgatás szervezete a kiegyezés előkészítésének időszakában nem változott tehát a provizórium-korihoz képest; mindössze bizonyos személyi és hatásköri változások jelezték a magyar konzervatívok követeléseivel szemben megnyilvánuló nagyobb engedékenységet. Ezek a személyi és hatásköri változások a politikai igazgatás egész vonalán, mind a kancellária, mind a helytartótanács, mind pedig a megyék vonatkozásában megfigyelhetők. A kancellária — amelynek élére most az autonóm korszak helytartótanácsának volt elnöke került — mindenekelőtt a rendőrminisztériummal szemben igyekezett régi hatáskörét visszaszerezni. Felterjesztéssel élt az 1863. július 7-i legfelsőbb elhatározással szemben, amelynek értelmében egyleti ügyekben, az uralkodónak teendő javaslatait megelőzően, értekeznie kellett a rendőrminisztériummal. Az államtanács ezt a felterjesztést ellenezvén, Majláth a minisztertanács elé vitte a kérdést, s ott 1865. október 26-án tárgyalták. Az államtanácsnak az volt az álláspontja, hogy a rendőrminisztérium hatásköre Magyarországot illetőleg csak akkor szűnt volna meg, ha az októberi diploma ezt kifejezetten kinyilvánítja. Majláth ezt az érvelést nem fogadta el, arra hivatkozott, hogy a diploma a kancelláriát feltétlenül és minden korlátozás nélkül visszaállította, természetes tehát, hogy az korábbi hatáskörét kívánja gyakorolni. Gyakorolta is 1863-ig, míg a rendőrminisztérium megelégedett azzal, hogy az egyletek működésének engedélyezéseit utólag tudomására hozták, a birodalomban létező egyletek nyilvántartása végett. Majláttal szemben Belcredi — az államtanács elnökével egyetértve — államrendőri szempontból kívánatosnak és szükségesnek tartotta, hogy a rendőrminisztérium a magyarországi egyleti ügyekre előzetes befolyást gyakoroljon. A minisztertanács végül is úgy döntött, hogy e kérdésben a magyar kancellár az államminiszterrel egyetértésben külön felterjesztést intézzen az uralkodóhoz. I3i E határozat értelmében Majláth november 9-én Belcredihez fordult, de az csak a következő év március 12-én fejtette ki a maga — változatlan •— álláspontját, egy Majláthhoz intézett jegyzékben. Eszerint az októberi diploma, amely Magyarország autonómiáját a törvényhozás és politikai igazgatás terén visszaállította, érintetlenül hagyta az államrendőrséget, ami az összmonarchia oszthatatlan attribútuma. A királyi kéziratok a belügyminisztériumot, az igazságügyminisztériumot s a vallás- és közoktatásügyi minisztériumot jelölték meg mint olyanokat, amelyek a továbbiakban nem illetékesek Magyarország számára, ezekben nem volt szó azonban arról, hogy a rendőrminisztérium (azon kívül, hogy a politikai igazgatáshoz tartozó közigazgatási rendőri ügyek a kancellária hatáskörébe kerültek át) befolyását a magyarországi ügyekre, nevezetesen a magasabb államrendőri ügyekre elveszítette volna. Belcredi rámutatott arra, hogy az egyleti élet az utóbbi m D 185. 1865:1435. 8" 115
