Sashegyi Oszkár: Az abszolutizmuskori levéltár (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 4. Budapest, 1965)

Bevezetés

meghívták volna. Apponyi távozása után azonban utódja nem vállalkozott egy ilyen konferencia létrehozására. Kifejtette, hogy számos kodifikációs kérdés oly mértékben összefügg a közjogiakkal, hogy amíg azok tisztázva nincsenek, ezek meg nem oldhatók. A fennálló rendkívüli állapotot egyébként sem tartotta alkalmasnak tartós és állandó intézmények létesítésére, s úgy vélte, csak ha a kiegyezés létrejött, lehet majd megfelelő törvényjavaslatokat kidolgozni. Abban az esetben, ha az előmunkálatokat mégis el kellene kezdeni, azt ajánlotta, hogy azokat a régi szokáshoz visszatérve, a kancellár készítse el.

122 Ezek után Ferenc József elállt eredeti tervétől, s 1863. november 11-én elrendelte, hogy a törvényjavaslatokat a kancellária dolgozza ki, mégpedig először az osztrák kereskedelmi és váltójog bevezetésére vonatkozót.

123 A munka azonban — mintegy Andrássy véleményét igazolva — sokáig meg sem indult; a kancellária törvényelőkészítő bizottsága csak Forgách leváltása után, 1864 őszén alakult meg. Az osztrák kormányférfiak, élükön az államminiszterrel, Magyarország ügyének mind hosszabbra húzódó, teljes stagnálását Forgách rovására írták. Valójában a két fél nézetei közötti áthidalhatatlannak látszó ellentét tette a kiegyezést egyelőre lehetetlenné. Forgách éppen a kiegyezés kilátástalansága miatt nem tartotta időszerűnek az országgyűlés összehívását, Schmerling viszont mielőbb és minden áron ki akarta erőszakolni Magyarország részvételét a birodalmi tanácsban. Forgách a kiegyezés érdekében óvakodott minden közigazgatási és törvénykezési reformtól, Schmerling viszont a reformoktól várta a talaj feltörését, a kormány számára kedvező összetételű országgyűlés létrehozását. A magyarok az alkotmányos alapra való visszatérést kívánták, s nem az alkotmányos sérelmek szaporítását, újabb oktroj alkalmazását; Schmerling viszont nem akart felhagyni a birodalmi alkotmány bevezetésére irányuló kísérletekkel Magyarországon. Forgách ellenállása következtében a centralista kormányzat korszakának lázas jogszabályalkotó tevékenységét Magyarországon a jogalkotástól való szinte teljes tartózkodás váltotta fel, holott Ausztriában ugyanakkor széles alapon folyt a törvényelőkészítő munka, amelynek során még az ötvenes évek egyes törvényeit is újabbakkal cserélték fel. Forgách, mint a provizórium első szakaszának magyar főkancellárja, nemcsak Schmerlinggel, hanem többi osztrák minisztertársával is sorra ellentétbe került. Különösen éles ellentétek merültek fel közte és a pénzügyminiszter, valamint a rendőrminiszter között. Plener pénzügyminiszterrel az adóügyben került összeütközésbe. A főispáni utasítás — mint említettük — ugyanazt a hatáskört biztosította ezek számára az egyenes adó ügyeiben, mint ami az októberi diploma előtt a megyefőnököket megillette. Plener ennek ellenére nem adott utasítást a pénzügyi hatóságoknak, hogy az általuk ideiglenesen ellátott hatáskört a megyei kormányzóknak adják át. Ennélfogva az egyenes adók behajtása továbbra is a pénzügyi közegek kezén maradt, azok pedig folytatták az adónak katonaság általi kényszerbehajtását. Pálffy és Forgách ez ellen többször tiltakozott, rámutatván arra, hogy az adóbehajtás kérlelhetetlen és m D 185. 1863:817. 123 D 185. 1863:1382.