Felhő Ibolya: A helytartótanácsi levéltár (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 3. Budapest, 1961)
BEVEZETÉS
A központi kormányhatóság megvalósítását a bécsi udvarban a Wesselényi-féle összeesküvés után 1672-ben vetették fel határozott formában. Abból kiindulva, hogy az összeesküvés a királyt feloldotta az ország törvényeire tett esküje alól, és így az ország kormányzását korlátlan fejedelmi hatalma alapján intézheti, eltörölték a nádori méltóságot és 1673-ban kormányzóságot (gubernium) állítottak fel. Vezetésével a német nemzetiségű Ampringen János Gáspárt bízták meg, s négy német és négy magyar tanácsost rendeltek mellé. Magyar tanácsosokká az ország legfőbb méltóságait, az esztergomi érseket, az országbírót, a kamaraelnököt és a személynököt nevezték ki. A német tanácsosoknak döntő szerepe lett az ügyek irányításában, mivel az üléseken az elnöklő kormányzóval együtt többségben voltak. A guberniumnak adott utasításból világosan kibontakozik a határozott előrehaladás — természetesen pusztán államigazgatási szempontból tekintve — a 16. századi helytartósággal szemben. A kormányzóság létrehozói ugyanis a közigazgatás és igazságszolgáltatás határozott szétválasztására törekedtek és kimondották, hogy a gubernium igazságszolgáltatással nem foglalkozik. A modern államigazgatásnak ezt az elsődleges alapelvét azonban a gyakorlatban már nem tudták végrehajtani, mivel az igazságszolgáltatás tervezett reformját csak egy fél évszázaddal később, 1723-ban sikerült megvalósítani. Ezért kénytelenek voltak a törvénykezések elleni panaszok megvizsgálását a kormányzóságra bízni. Tényleges bírói feladatokat csak politikai perekben — külön királyi megbízásra, mint iudicium delegatum — végzett. A kormányzóságnak adott utasítás a katolikus vallás terjesztését említette első teendőként. Központi szerepet szántak az új hatóságnak az országban elszállásolt katonaság és a lakosság viszonyának rendezése terén, de é feladatának egyáltalán nem tudott megfelelni, mivel sem a bécsi haditanácshoz, sem az elszállásolt katonaság parancsnokaihoz való viszonyát nem tisztázták. A szorosabb értelemben vett közigazgatás terén is számos olyan megbízást kapott — titkos vármegyei összejövetelek megakadályozása, közerkölcsök javítása, külföldiek nyilvántartása, súlyok és mértékek ellenőrzése stb. —, amelyeket az elkövetkező században a helytartótanács is, évtizedes munka után, csak részben tudott megvalósítani. Tisztán közigazgatási szempontból nézve, a gubernium létrehozói a kor színvonalán álló modern kormányhatóságot igyekeztek megteremteni, abszolutisztikus úton, az ország önállóságának és törvényeinek a teljes figyelmen kívül hagyásával. Ilyen körülmények közepette a kormányzóság nem tudott megfelelni a létrehozói által eléje tűzött feladatoknak, nem tudta az országos elégedetlenséget megszüntetni, sőt éppen ellenkező hatást ért el. Sorsa tehát hamarosan megpecsételődött, s néhány évi sikertelen működés után, 1677-ben feloszlott.* Az elkövetkező viharos évtizedekben mind Bécs, mind a magyar rendek részéről csupán terveket készítettek az országos kormányhatóság felállítására vonatkozóan, de megvalósításukra nem volt lehetőség. Mind az Einrichtungs*A 16. és 17. századi központi kormányzati szervek történetére vonatkozóan részletes áttekintést nyújt Ember Győzőnek „Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig" című 1946-ban megjelent monográfiája. E rövid visszapillantás Ember Győző munkáján alapul.
