Felhő Ibolya: A helytartótanácsi levéltár (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 3. Budapest, 1961)

BEVEZETÉS

nagyrészt külföldön tartózkodtak, s ilyenkor az uralkodót*a törvény értelmében a helytartó helyettesítette, e tisztség lehetőséget nyújtott arra, hogy mellette, a királyi tanács néhány tagját egyesítve, az ausztriai tartományok élére állított kormányzóságokhoz (régimen) hasonló, az ország igazgatását állandóan kezében tartó hatóságot alakítson. Ez az elképzelés I. Ferdinánd alatt fokozatosan bontakozott ki és öltött testet. A helytartóság („Locumtenens et consiliarii regiminis Hungarici") — neve helytartótanács megjelöléssel vonult be a történeti irodalomba — hatásköre is fokozatosan fejlődött ki és nem egy esetben attól függően változott, hogy a helytartói tisztség viselői mennyire élvezték az uralkodó bizalmát. A helytartó mellé, váltakozva, 6— 10 tanácsost rendelt az uralkodó, akiknek fele többnyire a főpapok sorából került ki. Rendszeres fizetést élveztek és állandóan a hivatal székhelyén, Pozsonyban kellett tartózkodniuk. Hétköznapokon rendszeresen tartott üléseik és tanácskozásaik rendje lényegében azonos volt a nyugati testületi hatóságoknál kialakult gyakorlattal. A királyi tanács többi tagja, ha Pozsonyban tartózkodott, részt vehetett az üléseken. A helytartóság fő feladata az igazságszolgáltatás volt. Elsősorban hatalmaskodási zálog- és tizedügyekben ítélkezett, ha a rendes bíróságok működése szünetelt. Várday Pál esztergomi érsek helytartósága idején (1542—1549) nemcsak az ország egész belső igazgatására, hanem bizonyos fokig még a külügyekre is kiterjesztették a helytartóság hatáskörét, mivel megbízták, hogy követeket küldjön a pápához, a császárhoz és a birodalom rendjeihez. Felügyelt a kamarai jövedelmek beszedésére és rendelkezett felhasználásukról. Gondoskodott a végvárak megerősítéséről és a végvári katonaság fizetéséről. Hadügyi téren még tovább növekedett a helytartóság feladata, midőn az országos főkapitányt — kinek segítségét a hanyag tisztviselők és adófizetők ellen korábban is igénybe vehette — és a horvát bánt is a helytartó alá rendelték. A pénzügyigazgatás feletti ellenőrzést és irányítást azonban a helytartóság még Várday Pál idejében elvesztette. Az uralkodó ugyanis 1548-ban, a magyar kamara fellépésére elrendelte, hogy a kamara kizárólag az uralkodótól függ. 1556-ban a végvárak igazgatása került az új központi birodalmi hatóság, a bécsi haditanács hatáskörébe. Ettől kezdve a helytartó és tanácsosainak hatásköre már csak kegyelmezési (kivéve a király személye elleni vétségeket), adományozási (32 teleknél kisebb), közigazgatási és igazságszolgáltatási kérdésekre, valamint a részgyűlések összehívására korlátozódott. Nádasdy Tamás nádor 1554—1562-ig tartó helytartósága után — bár a tisztséget továbbra is betöltötték — nem tud történelmi irodalmunk a helytartók mellett rendszeresen működő tanácsról. A helytartó hatásköre lassan az igazságszolgáltatásra és telekadományozásra zsugorodott és a rendek is csupán ennek fenntartására törekedtek. A helytartói bíróság az ország legfőbb törvényszéke lett, ahová kimondottan a nádor, vagy az országbíró hatáskörébe tartozó perektől eltekintve, minden ügyben fellebbeztek. Történetírásunk mindeddig nem tárta fel annak okait, hogy a helytartóság szerepe és hatásköre a 16. század második felében miért fejlődött vissza, csupán a kétségtelen tényt állapította meg. Ezzel a modern központi magyar államigazgatás megszervezése ismét a megoldandó feladatok sorába lépett, de a megvalósítási kísérletek csak egy évszázad múlva, az 1670-es években kerültek napirendre.