Felhő Ibolya: A helytartótanácsi levéltár (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 3. Budapest, 1961)

MÁSODIK RÉSZ A helytartótanács felügyelete alatt működő hatóságok, hivatalok és személyek iratai

III. rész : A királyi jogügyigazgatóság és a pesti pénzügyigazgatóság irattárából kiválasztott iratok 1850—1856 8 csomó irat A jezsuita rend 1773-ban elrendelt feloszlatása következtében a rend vagyona: épületei, birtokai es tőkéi a helytartótanács igazgatása alá kerültek. (L. a „Dep. litterario-politicum" I. részének ismertetését.) Az átvett jezsuita vagyon legnagyobb részéből Mária Terézia 1780-ban tanulmányi alapot (fundus studiorum) létesített. II. József 1781 novemberében a tanulmányi alap javainak, majd később a feloszlatott rendek javainak igazgatását is a magyar kamarára bízta ugyan, de néhány év múlva mind a tanulmányi alap, mind pedig a feloszlatott rendek vagyonából létesített vallásalap (fundus religionarius) javai a kamarával egyesített helytartótanács igazgatása alá kerültek. (Ezeken kívül még számos kisebb aíap állott a helytartótanács igazgatása alatt.) Az alapok jogi ügyeinek intézését azonban nem maga a helytartótanács, hanem irányítása alatt a királyi jogügyigazgató (causarum regalium director) végezte, az igazgatósági ügyészek és a vidéki tanulmányi és vallásalapi ügyészek segítségével. A királyi jogügyigazgatóság — mint ismeretes — a kamarának volt alárendelve, költségeihez azonban, minthogy a tanulmányi és vallásalap jogi ügyeivel is foglalkozott, e két alap évente hozzájárult bizonyos összeggel. II. József halála után, amikor a helytartótanácsot és a kamarát ismét szétválasztották, az alapok javai a helytartótanács igazgatása alatt maradtak, s a velük kapcsolatos jogi ügyeket a szokott módon továbbra is a királyi jogügyigazgató intézte. A két kormányszék szétválasztásából adódó problémák megtárgyalása során azután nézeteltérés támadt a helytartótanács és a kamara között a királyi jogügyigazgatónak az alapok ügyeivel kapcsolatos működése ügyében, s ez végül is új hivatal: a közalapítványi ügyigazgatóság megalakukásához vezetett. A vita kiindulópontja a helytartótanács és a királyi jogügyigazgatóság érintkezésének módja volt. A helytartótanács ugyanis — Mária Terézia 1780ban kiadott rendeletére támaszkodva — ragaszkodott ahhoz, hogy az alapokat érintő ügyekben közvetlenül küldhesse rendelkezéseit a jogügyigazgatóhoz s az is így küldje neki jelentéseit. A kamara azonban sérelmesnek találta ezt, s az 1780 előtti gyakorlat visszaállítását kívánta. A két kormányszék vitájában az uralkodó először a kamara javára döntött: 1793 júliusában elrendelte, hogy az alapok ügyeiben a jogügy igazgató a kamara, útján küldje jelentéseit a helytartótanácsnak s kapja meg a helytartótanács rendelkezéseit. A helytartótanács a kancellária támogatásával azt javasolta az uralkodónak, hogy amint a jogügyigazgató segítségére kamarai részről van egy aligazgató, úgy az alapok részéről is állítsanak egy aligazgatót, aki közvetlenül a helytartótanácstól függ s az igazgató irányítása alatt az alapok minden jogi ügyét intézi. Ezt a javaslatot I. Ferenc 1794 januárjában elfogadta s néhány hónap múlva, májusban már ki is nevezte az aligazgatót: Leszkay Ferencet, aki addig a jogügyigazgatóság egyik igazgatósági ügyésze volt. A kamara azt kérte, hogy az aligazgatóhoz érkező rendelkezéseket és az aligazgató jelentéseit a jogügyigazgató láttamozza. Az uralkodó azonban a kancellária javaslata alapján úgy döntött, hogy Leszkay mint a tanulmányi és vallásalap jogi