Felhő Ibolya: A helytartótanácsi levéltár (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 3. Budapest, 1961)

ELSŐ RÉSZ A magyar királyi helytartótanács (consilium regium locumtenentiale Hungaricum) iratai

végezték. Ezek leveleztek a községekkel, utasításokat adtak, kioktató előadásokat tartottak stb. A földmérési munkálatokat és az ezt megelőző jövedelemösszeírást a községi bizottságok végezték. A bizottság tagjai a falu bírája, az esküdtek és hat választott férfi, ,,hites, jámbor emberek, akik a gazdálkodást jól értik." A hat választott férfiből csak három volt állandóan munkában. Ezenkívül még napszámosokból álló lánchúzók, póznavivők, szeghordók stb. tartoztak e bizottság alá. A községi bizottság vezetőjét (helytartónak nevezték) a földesúr, vagy ha több földesúr volt, akkor közösen nevezték ki. Ha nem tudtak személyében megállapodni, akkor a kerületi főbizottság küldött ki a községi bizottság élére helytartót. Rendszerint a földesurak tisztjei lettek a helytartók. A helytartók kapcsolatot tartottak az albizottságokkal, 10 naponként beküldött jelentésekben számolva be a községben folyó munkáról. A munkálatok két fő részre oszthatók: a földmérésre és a jövedelemösszeírásra. Mielőtt valamely helység bel- és külterületének felméréséhez hozzákezdtek volna, a bizottság a szóban forgó terület határát kisebb részekre, szakaszokra (sectio), dűlőkre osztotta fel. E munkánál figyelembe kellett venni a helység eddigi dülőbeosztását. Ezen csak akkor módosítottak, ha a szakaszok arányosítása megkövetelte. Hogy a munka minél előbb megindulhasson, a nagyobb helységekben a szakaszbeosztás elkészítésére katonai mérnököket küldtek ki. A belterületeknél a házhoz tartozó telket csak akkor mérték fel, ha 800 négyszögölnél nagyobb volt. A külterületek felmérését féllábnyi pontossággal kellett végezni. (A belterület és külterület jelentése azonos a belsőtelekkel, illetve külsőtelekkel.) A falusi parasztbizottságok mentesültek a nehezebb terepek, erdők felmérése alól. Ezt mérnökök végezték, akiket vagy a község és a földesúr fogadott fel, vagy az albizottság küldött ki ugyancsak az ő terhükre. A felméréssel foglalkozó bizottság tagjai közül a helytartó fizetéséről a földesúrnak, a bizottság többi tagjaiéról — beleértve az alkalmazott napszámosokat is — a földesúrnak és a községnek arányosan kellett gondoskodni. Ha a bizottság felmérési munkája ellen valakinek kifogása volt, akkor kérhette földjének mérnöki felmérését. A munkálat második része a telkek jövedelmének a tulajdonos bevallása alapján történő megállapítása volt. A telkek jövedelmének a bevallása a felméréskor kint a mezőn történt. A birtokos minden földdarabjára nézve bevallotta évi jövedelmét. A szántóföldeknél a négy fő gabonafélében, a réteknél szénában, szőlőknél borban, az erdőknél pedig fában állapították meg a hasznot. Más területeknél is ezek közül valamelyikre számították át a jövedelmet. Kilenc év adataiból számították ki az átlagtermést és az átlagárakat. A számítások elvégzése után minden birtokos jövedelmét bevezették a központilag nyomtatásban elkészített bevallási lapba, az ún. „Fassionális Tabellá"-ba. Ha egy helységben minden birtokos bevallása, illetve azoknak a bevallási táblázatba való bevezetése megtörtént, akkor az egyes adatokat összegezve elkészítették a helység összesítő kimutatását. A bevallási.táblázatok, az összegező kimutatás (summarius extractus), a gabona helyi árát feltüntető jegyzék és még több kisebb feljegyzés elkészítése után az összes iratot felküldtek az albizottsághoz, amelynek kalkulánsa azután felülvizsgálta a községi számításokat. E felülvizsgálat után követke-