Felhő Ibolya: A helytartótanácsi levéltár (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 3. Budapest, 1961)

ELSŐ RÉSZ A magyar királyi helytartótanács (consilium regium locumtenentiale Hungaricum) iratai

folyószámot kaptak és ezek rendjében összekötve alkották egy község Népesedési vagy Conscriptiós könyvét (Populations- oder Ortschaftsbuch), melybe a későbbi változásokat is feljegyezték. A könyv német nyelvű példánya a katonaságnál, a lakosság nyelvén készült pedig a helység bírájánál maradt. A családi ívek adatai alapján készítették el a községi összesítéseket tartalmazó tabellákat (Zusammengezogener Häuser- und Familienbogen). Ezt az összesítő táblázatot négy példányban állították ki, melyből kettő a községek conscriptiós könyvébe került, egyet a katonai kerület parancsnokához, egyet pedig a vármegyéhez kellett felküldeni. A vármegyék valamennyi község összesítő táblázatainak kézhezvétele után, azok végösszegeinek alapján, a vármegyei főösszesítést készítették el. Ezeket a helytartótanácshoz, a törzstisztek pedig saját példányukat a katonai főparancsnoksághoz küldték be. A helytartótanács a megyei kimutatások alapján készítette el a számvevőséggel az országos főösszesítést, melyet a kancellárián keresztül az uralkodó elé terjesztett. Ezzel a népszámlálás munkája még nem fejeződött be, mert II. József elhatározása az volt, hogy a községeknél maradt conscriptiós könyveket a lakosság állandó nyilvántartására kell felhasználni, ezért elrendelte, hogy minden változást ezekben fel kell jegyezni. így akart állandóan pontos képet kapni az ország népesedési viszonyairól. A császárnak az elgondolását 1786 és 1787-ben meg is valósították, és az utóbbi év főösszesítését 1788. január 31-én terjesztette fel a helytartótanács az uralkodó elé. A népszámlálásnak ebben a kettős, katonai és polgári szervezetében a helytartótanács, illetve a „departamentum conscriptionale" látta el az összeírás polgári ágának irányításával járó feladatokat, s egyúttal gondoskodott a polgári és katonai összeíró szervek együttműködéséről. Ez utóbbi feladat biztosítása végett állandó kapcsolatban volt a magyarországi katonai munkálatokat közvetlenül irányító pozsonyi katonai főparancsnoksággal. A haditanácstól vagy a magyarországi főparancsnokságtól a katonai összeíróknak kiadott rendeleteket közölték a helytartótanáccsal, hogy közigazgatási vonalon is megfelelő intézkedések történjenek. Hasonlóan járt el a helytartótanács is, sőt nem egy esetben a két hatóság előzetes megállapodás után intézkedett. Gyakran merültek fel vitás kérdések vagy ellentétek az elsőfokú katonai és polgári összeíró szervek között, és hol az egyik, hol a másik fél fordult panaszszal felettes hatóságához. Ilyen esetekben a helytartótanács tette meg a lépéseket az ellentét okainak felderítésére — a megyéket felvilágosítás nyújtására utasítva — és a vitás kérdések tisztázására. A népszámlálás végrehajtásakor a tényleges munkát végző összeíró biztosok előtt a tisztázatlan kérdések egész sora merült fel, melyekre a kiadott utasításokban nem találtak választ. Igen gyakran tanácstalanok voltak az összeírok pl. a külföldiek adatainak felvételénél. E kérdésekre legtöbb esetben a megyék sem tudtak választ adni, tehát a helytartótanácshoz fordultak utasítás végett. A beérkező kérdéseket az ügyosztályon vizsgálták meg és javaslatot terjesztettek a tanács elé. Ide futottak be azok a tiltakozások is, melyek révén a megyék törvénytelen rendeletének a visszavonására akarták késztetni az uralkodót. A megyei feliratokat részben a kancellárián keresztül az uralkodó elé terjesztették, részben pedig az ügyosztályon maradtak. (A megyéknek II. József rendeletei elleni tiltakozására még a „departamentum