Felhő Ibolya: A helytartótanácsi levéltár (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 3. Budapest, 1961)

ELSŐ RÉSZ A magyar királyi helytartótanács (consilium regium locumtenentiale Hungaricum) iratai

ványi helyek betöltését irányította s az alapítványi intézményekben nevelt, ill. ösztöndíjat élvező tanulók tanulmányi előmenetelét kísérte figyelemmel. (Az 1724—1783 közötti alapítványügyi iratok az „Acta fundationalia" állagban, meg Hlavács előadónál és a " „Departamentum litterario-politicum" 1773—1783. évi részben vannak elhelyezve.) II. József az államigazgatás minden ágára kiterjedő reformjai során az alapítványok kérdéseivel is foglalkozott, s az eddig ellenőrzés rendszeressebbé tétele mellett jelentős változásokat is hozott. Első dolga volt a világi alapítványok pontos számbavétele; ennek érdekében 1784-ben minden törvényhatóságtól jelentést kéretett be a területén levő világi alapítványokról, majd meghagyta, hogy május 1-től kezdve félévenként jelentsék be a törvényhatóságok a helytartótanácsnak a bármely célra tett új alapítványokat. Ezután egymást követték a világi alapítványok ügyében kiadott intézkedései. Ezek közül az egész ország gazdasági életére kihatott az a rendelete, amelyben kimondotta, hogy a magánszemélyeknek kamatra kölcsönadott alapítványi tőkéket (mind a világi alapítványok, mind a jezsuita vagyonból Mária Terézia által létesített tanulmányi alap, egyetemi alap és egyéb alapok tőkéit) az adósok fizessék .vissza s a tőkék az államkincstárba folyjanak be. Ez az intézkedés súlyosan érintette a nemességet, amelynél a tőkék ki voltak helyezve, s a kancellária tiltakozott ellene. Az uralkodó azonban megmaradt elhatározása mellett s a tőkék visszavétele — szükség esetén pörös úton is,— rendszeresen folyt. Az egyházi befolyás visszaszorítása érdekében 1786-ban és 1789-ben kiadott rendelkezéseivel a megyéspüspököket, ill. plébánosokat felmentette a világi alapítványok (pl. kórházak) ügyeivel való foglalkozás, rájuk való felügyelés alól. 1784-ben eltörölte az összes konviktusokat, jövedelmeikből évi ösztöndíjakat létesített a tanulóifjúság számára. 1789-ben elrendelte, hogy a szegényházakat a nagyobb és közepes városokban oszlassák fel, épületeiket árverezzék el, csak a kisebb városokban és falvakban tartsák fenn továbbra is. Megszüntette a Széchenyi—Kollonics féle pozsonyi szegényházat is; az alapítvány jövedelmeiből évi segélyeket adatott, épületébe pedig átköltöztette Szenéről az árvaházat. A Pozsonyba helyezett árvaházon kívül másutt nem tartott fenn árvaházat, hanem az árvákat tartásdíj mellett családoknál helyeztette el. Több nagyobb városban ún. szegényintézetet (institútum pauperum) állított fel a szegények segélyezésére. A szegénysorsú konvertiták (más vallásról a katolikus vallásra áttérők) számára tett alapítványokat a szegényintézetek alapjához csatolta, s ily módon ezek az alapítványok valláskülönbség nélkül a szegények javát szolgálták. A szegények számára hagyományozott összegeket csak abban az esetben engedte szétosztani a szegények közt, ha ezt az adományozó expressis verbis kivánta, egyébként tőkeként kezeltette az ilyen összegeket, s 3,5%-os kamat mellett az államkincstárba helyeztette s csak kamataikat kapták meg a szegények. Mint az örökös tartományokban, Magyarországon is feloszlatta a laikus kongregációkat és egyéb, világiak számára alapított vallásos társulatokat (confraternitates civiles), s vagyonukat lefoglaltatta a tanügy, illetve a szegényintézetek számára. Ezeknek az alapítványi ügyekben hozott rendelkezéseknek túlnyomó része nem sokkal II. József halála után érvényét vesztette. II. Lipót, miután 1790. január 28-i rendeletében általánosságban kimondotta, hogy a közigaz-