Felhő Ibolya: A helytartótanácsi levéltár (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 3. Budapest, 1961)

ELSŐ RÉSZ A magyar királyi helytartótanács (consilium regium locumtenentiale Hungaricum) iratai

Ilyen esetekben az ügyosztály felszólította a törvényhatóságokat mulasztásaik minél előbbi pótlására. A rendszeres postajáratok késéséről a postahivatalok kimutatást küldtek fel a kerületi postaigazgatóságokon keresztül a helytartótanácsnak. A kimutatás mellett igazolni kellett a késés okát. Ha a késés nyilvánvaló hanyagságból történt, akkor az ügyosztály javaslatotot tett az uralkodónak a hanyag alkalmazottak megbüntetésére. A büntetések rendszerint jelentős összegű pénzbírságok voltak. Ha egyes tisztviselők továbbra is rosszul végezték munkájukat, akkor elbocsátották őket állásukból. Postakocsik kirablása esetén az ügyosztály utasította a megyéket a tettesek kinyomozására. A törvényhatóságoknak a postarablási ügyekben hozott ítéleteit az ügyosztály az uralkodó elé terjesztette. A helytartótanács gondoskodott a postakerület, vagy postaállomások munkájának időnkénti felülvizsgálatáról. A vizsgálatot az ügyosztály rendelte el, rendszerint abban a kerületben, ahol már előzőleg a legtöbb hiányosság volt tapasztalható. Az ellenőrzés a postahivatalok pénz- és ügykezelésétől kezdve úgyszólván mindenre kiterjedt a postalovak ápolásán, a lószerszámok karbantartásán át egészen az utak állapotának alapos megvizsgálásáig. A kiküldött bizottság részletesen beszámolt a helytartótanácsnak tapasztalatairól és az előforduló hiányosságok okairól. A jelentés felülvizsgálata után az ügyosztály megtette a szükséges intézkedéseket a hibák kijavítására. Az utas-, csomag- és pénzszállítást lebonyolító ún. diligence járatok és az 1823-ban megindított gyorskocsijáratok mellett nálunk igen sok, a postával versenyző magánvállalat alakult, melyek közül legkiterjedettebb és leggyakoribb a „gyors parasztoké" volt. E vállalatok az utas- és csomagszállítás mellett levélcsempészettel is foglalkoztak, lényegesen csökkentve ezzel a posta bevételi forrásait. Az ügyosztály mindent elkövetett,' hogy ezt, vagy a levélcsempészetnek egyéb formáit megakadályozza. Ott, ahol rendes postajárat nem közlekedett, a magánvállalatok kérésére legfelső jóváhagyással engedélyezték a levélszállítást. Az ügyosztály ezenkívül még utasításokat adott a postahivataloknak a kocsiposta intézetekkel való együttműködésre. A törvényhatóságoknak a kocsiposta vagy gyorskocsi járatok megindítására vonatkozó kérelmeit támogatta, felterjesztve az udvarhoz végleges döntés végett. Azokat a leveleket, melyeket feladóik sürgősen akartak rendeltetési helyükre juttatni, külön postával (extraordinaria) továbbították, melyet általában stafétának neveztek. Az ilyen küldemények szállítására minden postaállomáson legalább egy lovat kellett állandóan készenlétben tartani és azt más célra nem vehették igénybe. Természetes, hogy az ilyen levélszállítás jóval költségesebb volt, mint rendes postajárattal küldött levelek viteldíja. Ez a körülmény számtalan visszaélésre adott lehetőséget. A postamesterek ugyanis felvették a magánfelektől a különposta viteldíjat, de a levelet csak rendes járattal továbbították. A helytartótanács ilyen esetekről akár magán, akár hivatalos úton értesült, vizsgálatot indított, melynek eredményéről jelentést tett az udvarnak, ahol a büntetést megállapították. De a lassú szállítások miatt is gyakran történtek felelősségrevonások. Az eljárás ilyenkor is hasonló volt az előzőhöz. Az ügyosztály tett javaslatokat a postabér és szállítási idő felemelésére, vagy leszállítására. A postabérek megállapítása végett a törvényhatóságok-